*Dalya a szobájában van, de érzi, hogy valaki közeledik. Kinyitja az ajtót, mielőtt az illető beléphetne, de háttal ül neki. Érzi, hogy valamelyik vámpír az.*
*Jemma még mindig utálja ezt a szobát, de legyőzi irtózását, és belép.* Elnézést Dalya, de lenne valami gyógyszered tűzgömb ütötte sebre?
*Dalya feláll, és megpördül.* Tűzgömb? *meglátva Jemmát látszik rajta, hogy megdöbben.* Ki volt ez?
*Jemma szándékosan könnyedén beszél, nem vádaskodik, csak mesél.* Erica próbálta ki rajtam a tanulmányait az imént... Úgy látom, jól halad...
Dalya: Erica ezt még nagyon meg fogja bánni! *mondja dühösen, majd odalép a lányhoz.* El tudom tüntetni őket... remélem. *a sebekre céloz.*
*Jemma bájos mosolyt vet Dalyára.* Igazán köszönöm! Kicsit fájdalmasak. De nem bántottam a kislányt, most tényleg! *ártatlanul pislog*
Dalya: Ha mégis, azt látni fogom rajta! *csak egy árnyalatnyi fenyegetés van a hangjában. Nem igazán kedveli a vámpírokat... Azért odamegy, és begyógyítja a sebeket Jemmán.* Úgy látom, nem blokkolta le őket... szerencsére ahhoz még nem is ért. Kész is...
Jemma: Nyugodtan megnézheted, épp és egészséges, ha azóta nem botlott el a saját lábában, úgy látom, hajlamos rá. *még mindig angyali arcot vág* Nagyon köszönöm, azt hiszem mostantól inkább nagy ívben elkerülöm a kislányt, nem akarom bántani...
*Dalya morogva bólint* Meg is keresem, de nem fogja megköszönni, amit ezért kap! Viszlát, Jemma. És jól tetted, hogy most nem bántottad.
Jemma: Viszlát Dalya, és köszönöm! *ahogy kilép a szobából, és a boszorkány már nem láthatja, diadalmas mosoly ömlik el az arcán.*