*Dalya Erica szobája felé veszi az irányt, és nem szól a lányhoz mindaddig, míg el nem érték az ajtót. Kinyitja, és bevezeti a lányt, de már jóval gyengédebben, mint korábban.* Feküdj hasra az ágyadon!
*Erica még mindig reszket és sír a fájdalomtól, engedelmesen elfekszik az ágyán.* Ugye begyógyítod most már? Nagyon fáj...
*Dalya csendesen leül a lány mellé, és alaposan megvizsgálja a mély égési sebet.* Tudom. Amíg végzek, jobban fog fájni, készülj fel!
Erica: Jó... kész vagyok, csak legyen már vége... *megmarkolja a párnát*
*Dalya lassan simít végig kezével az lány sebes hátán, tudja, hogy érintése csíp, mintha alkohollal öntené le a sebet, de nincs más megoldás.*
*Erica felsikít a fájdalomtól, és végig sikoltozik, amíg Dalya gyógyítja a sebét*
*Dalya nem törődik a lány sikoltozásával, befejezi a műveletet, és mikor már egészséges a bőr, újra végig simít a lány hátán.* Vége van Erica!
*Erica lassan nyugszik meg, még mindig szipog, nem igazán tudja abbahagyni a sírást.* Ha elmondanám, hogy miért tettem, meghallgatnál egyáltalán?
Dalya: Elmondhatod, de erre nincs mentség! A vámpíroktól függünk, nem haragíthatjuk őket magunkra ilyen ostobaságok miatt!
Erica: Mégis inkább rá hallgatsz, nem pedig rám... direkt húzott fel, épp ez volt a célja, hogy engem büntess meg... nem csináltam volna semmit, ha nem kezd el "Nebántsvirágnak" nevezni egyfolytában... de épp ezt akarta... *szipog még mindig*
Dalya: Te pedig ugrottál! Persze, hogy ez volt a célja, de te nem vagy már zöldfülű egynapos újonc, hogy ne tudd visszafogni magadat! És te is felhúztad, mikor téged sebesített meg. Azzal sem törődtem, megkapta a büntetését ő is.
Erica: Miért, te nem bántottad még soha Ravennát?
Dalya: Bántani? *nevet* Nem, még soha nem bántottam, legfeljebb leszereltem, ha nagyon akadékoskodott. Értsd meg, elbukhatunk, ha magunkra haragítjuk a vámpírokat!
Erica: Tudom, de ők is elbuknak nélkülünk!
Dalya: És ezt ők is tudják, különben nem élted volna túl azt a találkozást Jemmával, de ha mégis, most Ravenna ölt volna meg szép lassan, és fájdalmasan, mert a tanítványához nyúltál.*
Erica: Még mindig nem érted, hogy Jemma húzott fel?
Dalya: Még mindig nem érted, hogy nem válaszolhatsz neki, bármennyire felhúz?
Erica: Sajnálom... legközelebb nem fogok válaszolni rá.
Dalya: Helyes, ezt akartam hallani! És most pihenj! Van mit kipihenned! *Betakarja a lányt, és kimegy a szobából.*
*Erica elnyúlik az ágyán, és miután elköszönt, elég hamar álomba merül.*
