*Ravenna letörten ér vissza az erődbe, a lakosztályba megy. Az előszobában leül, és csak néz maga elé...*
*Jemma kijön a szobájából, és ahogy meglátja Ravennát, rögtön tudja, hogy nagy baj van, még sosem látta ilyen letörtnek mesterét.* Mi történt?
*Ravenna kábultan néz fel.* Elvitték Kristent... vissza a kastélyba.
*Jemma térde megroggyan.* Mondd, hogy nem igaz! *elkönnyesedik a szeme*
*Ravenna sóhajt.* Későn értem oda, már a kastélyban jártak, mikor közbe tudtam volna avatkozni. Nem tudom, hogyan menthetnénk ki onnan... egyelőre semmilyen megoldást nem látok.
*Jemma letérdel a mestere elé, és megragadja a kezeit.* Ki kell találnunk valamit! Ha kell együtt a vérfarkasokkal, és a tündékkel, de nem hagyhatjuk ott Kristent!
Ravenna: Tudom, Jemma. És ha Fionát és Bartalt rá tudom venni, akkor megrohamozzuk a kastélyt, ezt neked ígérem meg!
*Jemma könnyes szemmel bólint. * Könyörögj nekik, ha segít könyörgök én is, megteszek bármit, csak segítsenek! Vissza kell hoznunk!
*Ravenna megszorítja Jemma kezét.* Megteszek mindent, ami tőlem telik, Jemma. Szövetkezem a tündékkel, a vérfarkasokkal... megteszek bármit, hogy Kristen ne annak a vén boszorkánynak és a mágus barátjának kezei között legyen, de mindez időbe telik. Ha azonnal rájuk rontunk, akkor biztosan elbukunk.
*Jemma kétségbeesetten feljajdul.* De ő addig szenved. Meg fogják kínozni, és bezárva tartják. Azt fogja hinni, hogy megfeledkeztünk róla!
Ravenna: Jemma, nem tehetünk semmit, nem ronthatunk rájuk!
*Jemma kétségbeesetten sírva fakad, és Ravenna ölébe borul.*
*Ravenna magához öleli Jemmát, és az ő arcán is peregnek a könnyek.*
