*Fiona egy fán ücsörög, és láthatóan baromi türelmetlen.*
*Bartal aggodalmasan figyeli a kastély felé vezető utat. Nagyon aggódik Ravennáért.* Már nagyon régen elment! *morog* Nem kéne támadnunk?
Fiona: Szerinted, ha bent van, és leromboljuk a kastélyt, mi lesz az eredménye?
Bartal: És ha nem tud kijönni, és nem teszünk semmit, mi lesz az eredménye?
Fiona: Vérfarkas, jellemző... *morogja* Ajtóstul rontanál a házba, és ezzel lehet, hogy megölnéd, te nagyokos!
*Bartal dühösen felhorkan* És van valami finom tündés ötleted erre a helyzetre, ami jobb egy vérfarkasénál? *gúnyos a hangja*
Fiona: Várjuk ki, míg kiér. Vagy legalább jelez, hogy támadhatunk. A szívemre venném, ha véletlenül megölnénk a szeretődet... *metsző gúny*
*Bartal csak nevet.* Ne csinálj úgy, mintha bárki érdekelne, Fiona! Te csak a kiválasztott miatt vagy itt, mert félted a hatalmadat a boszorkányoktól...
Fiona: Na és, ha miatta vagyok itt? Jobban megbecsülhetnéd a segítséget, Bartal! Megnézném, hogy egyedül mire mész a boszorkák ellen!
Bartal: Te lennél a legjobban kétségbeesve, ha elbuknék, mert nem lenne, aki kihozza neked a kiválasztottat. Most is készséggel beküldted Ravennát, vállalja csak ő a veszélyt.
Fiona: Mert ha bemegyek vele, akkor mindketten lebukunk *unottan vizsgálgatja a körmeit* Barbár vérfarkas vagy, Bartal, nincs érzéked a finom dolgokhoz!
Bartal: Á, szóval nincs érzékem a sunyisághoz? Hát ebben igazad lehet, komolyan, először értünk egyet!
*Fiona felkacag, de úgy, hogy majdnem leesik a fáról, meg kell kapaszkodnia benne* Sunyinak tartasz? Még mindig jobb, mintha ajtóstul rontanék a házba.
Bartal: Mindig hánytam az ízlésedtől Fiona, ez nem titok... *mordul fel.* Tény és való, hogy én nem lopakodok a hátsó ajtóhoz, ha be akarok valahová menni, bekopogtatok elölről.
Fiona: Mindig rühelltem a fajtádat, Bartal, de ez sem titok *vág vissza* De köszönöm szépen, nem kérek tűzgömböket a képembe bebocsátás gyanánt.
Bartal: Lenne válaszom a tűzgömbjeikre...*nem néz Fionára, az utat fürkészi.* Ha félórán belül nem jönnek, azt is megtudjuk, hatásosak-e.
Fiona: Hagyjuk ki a tűzgömböket, és támadjuk hátba őket! Dalya aljasságára nincs más válasz, ne mondd, hogy rosszabb vagyok nála! Ő kezeink közül kaparintotta meg a kiválasztottat.
Bartal: Ha akarsz, te csak támadj hátulról, de én szemből megyek, nem lapulok meg gyáván.
Fiona: Ahogy gondolod, Bartal! De utána ne nekem sírj, ha túl sok emberedet vesztetted el!
*Ravenna és Kristen végre közelednek az ösvényen, elég gyors léptekkel.*
*Bartal felugrik, és a magasba dobja a kardját, majd elkapja. Örömében nagyot kurjant.* És itt vannak mindketten éppen és egészségesen!
*Ravenna már messziről ránevet a férfira* A kardodat ne veszítsd el, de megvagyunk *kacsint, majd ahogy odaér, átöleli a férfit* Bocs az időhúzásért, a bejutással nem volt gond, de kifelé már nehezebb volt a helyzet.
*Bartal nem tud felelni, csak szorosan megöleli Ravennát.*
*Kristen a nyakukba akaszkodik, és ő is hozzájuk bújik.*
*Fiona nem mozdul a fáról, de nevet az édes kis hármason.* Mindjárt elolvadok, olyan szép jelenet! *mondja gúnyos éllel a hangjában.* Inkább támadjunk, ha már itt vagyunk!
*Ravenna nem hajlandó meghallani Fionát.*
*Kristen felnéz a tündére.* Üdv, Fiona! Neked is mindent köszönök!
*Bartal felhorkan* Jégszívű tünde! *felnéz* A támadás immár teljesen fölösleges kockázat. Csak esélyt adnánk a mágusoknak, hogy visszakaparintsák a kiválasztottat.
Fiona: A kiválasztott nem is venne részt benne! De ne mondd, hogy tetszik, hogy még mindig fennáll a kastély, és vele Dalya hatalma! Esküszöm, semmi mást nem akarok, csak kiirtani a föld színéről azt a szörnyeteg boszorkányt! *felesel Bartallal, majd Kristenhez fordul* Nincs mit megköszönnöd, azt hiszem, kedvesebben kellett volna hozzád viszonyulnom. De örülök, hogy túlélted az első találkozásunkat, és örülnék, ha nem az lenne az utolsó. *kacsint*
Ravenna: Egyelőre hagyd a kastélyt, Fiona *sóhajt.* Dalya nemsokára meghal magától is, anélkül, hogy rásegítenénk. És remélem, Myrjan is kiszabadul onnan, mielőtt elkapnák...
*Kristen kicsit fintorog.* Inkább ne is emlékeztess rá!
*Bartal Ravennára néz.* Myrjan? Ő segített nektek? Még emlékszem a nőre. Egész rendes spiné ahhoz képest, hogy boszorkány.
*Ravenna felkacag* Ő szabadított ki minket a cellákból, mielőtt éhen halunk odalent. Szerintem még Kristennek is ideális tanár lenne... már ha mindketten belemennek *kacsint*
*Kristen csodálkozva néz Ravennára.* Myrjan? Biztos vagy benne, hogy megbízhatunk benne? *félelem van a hangjában.*
Ravenna: Kihozott, nem? Rühelli Dalyát és az udvartartását. Azon kívül kislány kora ismerem azt a nőt, és én hoztam be a kastélyba *kacsint Kristenre*
*Kristen sóhajt.* Rendben, csak tudod, boszorkány, és én már nem tudok hinni egyetlen mágusnak sem.
Ravenna: Myrjan tetszeni fog, és a te hatalmadat ki kell használni, neked is szükséged lenne rá, hogy legalább magadat meg tudd védeni. Az pedig magas szintű mágia... *sóhajt.*
Fiona: A kiválasztott tanulja csak ki, amit lehet! *szól közbe, majd meghajtja maga alatt a fát, és úgy száll le róla, hogy a lába a földet éri ültében is. A fa visszaáll a helyére.*
Bartal: Higgy nekem Kristen! Én sem bírom a boszorkányokat, de Myrjanban megbízhatsz! De ezt ne itt beszéljük meg, Myrjan megtalál minket, ha kijutott végre. Induljunk!
Ravenna: Igen, gyerünk *sóhajt* És köszönöm a segítséget mindkettőtöknek! *mosolyog Fionára és Bartalra is.*
*Kristen kissé ingerült pillantást vet a tündére. Kezd nagyon irritálni a nő, de nem teszi szóvá. Nem felel neki, Bartal után indul némán.*
*Ravenna még megkeresi a tekintetével Jemmát, majd ő is visszaindul, Kristent maga előtt terelve.*
*Fiona csak egy kicsit fújja fel magát* Szívesen! És majd akkor szólj, ha tényleg támadhatunk! *mondja sértődötten, és int a csapatának. A tündék szinte észrevétlenül sereglenek vissza saját erdejükbe.*
*Jemma, aki eddig némán figyelte az eseményeket, most Kristen és Ravenna közelébe siet, és átöleli Kristen vállát menet közben.* Jó, hogy itt vagy, húgocskám! *majd Ravennára néz.* Komolyan nagyon féltem.
Ravenna: Nem kellett volna, egész könnyen kijutottunk, ugye, Kris? *kacsint a lányra.*
*Kristen arcán kis árnyék fut keresztül, és visszaöleli Jemmátt.* Hát könnyűnek azért én nem nevezném... Annyira hiányoztatok! És féltem, hogy soha többé nem láthatlak már titeket!
Ravenna: Ugyan már, soha nem hagynám, hogy elvegyenek tőlünk. Mindenképpen kihoztunk volna valahogy, de be kell vallanom, hogy Erica kis akciója kapóra jött.
*Kristen elmosolyodik.* Mondtam én, hogy csak hálásak lehetünk neki. És valahol meg lehet érteni őt is.
Jemma: Erica? Hogy kerül ő a képbe?
Ravenna: Csak úgy, hogy sárkányvért adott Kristennek *morogja, részéről cseppet sem érti meg a lányt.*
*Jemma felhördül.* Remélem kinyírtátok, mielőtt eljöttetek! Kár, hogy nem akkor öltem meg, mikor a konyhában kötekedett!
Ravenna: Szívem szerint kinyírtam volna, de Kristen nem engedte *sóhajt.*
Kristen: Erica csak szerette volna megőrizni a pozícióját. Nem lehet ezért hibáztatni. Dalya a hibás, hogy mellőzte ennyire, hogy idáig jutott.
Ravenna: Attól még téged mérgezett meg, és meg akart ölni. Cseppet sem érdekelte, hogy te várod-e a halált. *szigorúan beszél* Dalya pedig nem csak Ericát rontotta el, hanem téged is.
Kristen: Lehet, hogy megpróbált elrontani, de nem járt sikerrel. És vártam a halált igenis, és örültem Erica akciójának. Akkor úgy látszott, hogy ez a legjobb, amit tehet velem.
Ravenna: Én viszont örültem volna, ha nem kerül erre sor, és nem vagy életveszélyben. De mostanában ne számíts rá, hogy kiengedünk az erődből komoly kíséret nélkül.
*Kristen bólint.* Megértem, és azt hiszem, nem is akarok kimenni. A kastély börtönében állandóan azon járt az eszem, bár akkor sem mentem volna.
Jemma: Inkább én is bent maradok veled. Remélem értékeled, tudod mekkora áldozat ez tőlem. *kacsint*
*Ravenna felkacag.* Ha ezt az ígéretet betartjátok két napnál tovább, akkor esküszöm, megkérem Dalyát, hogy engem zárjon vissza.
Jemma: Inkább ne tedd, de be fogom tartani! Valamilyen áldozatot nekem is kell hoznom! *kuncog.*
Kristen: Én meg biztos, hogy betartom, bármit inkább, minthogy még egyszer kockáztassam, hogy visszakerülök a kastélyba.
Ravenna: El kellene döntened, hogy a kastélyt utálod ennyire, vagy Dalyát *kacsint.* Mert maga az épület nekem a szívemhez nőtt...
Kristen: Hát nekem nem, kiráz tőle a hideg. Nem valami kellemesek az emlékeim onnan.
Ravenna: Van még időd bőven arra, hogy ezt eldöntsd. A kastély nem létszükséglet, Kristen. *közben lassan beérnek az erődbe.*
Kristen: Hát ennek igazán örülök... *Követi a többieket az erődbe.*
*Ravenna rámosolyog a lányra* Tarts ki, kislány, nem lesz már semmi baj, rendbe fog jönni minden.
