Legyünk apácák!
Utolsó előtti pad, az ablak mellet. Megpróbálunk ébren maradni a barátnőmmel, ezért beszélgetünk, kérem szépen, mi nem zavarjuk az órát! Kizárólag annak az érdekében folytatjuk ezt akis eszmecserét.
A hátunk mögött röhögés, kissé elfojtva, de persze mi meghalljuk. Hátrafordulunk:
-Mi az? Mit néztek?- kukkoljuk a PSP-t, de nem látunk semmit, hiszen a hátulja van felénk. Nagy kegyesen megfordítják, dőlnek a röhögéstől…
-Apácááák!!!- meglátjuk és szinte leesünk a székünkről, fuldoklunk, megpróbálunk értelmes kifejezést ölteni az arcunkra, ami –valljuk be, a jelen helyzetben- nem egyszerű.
Azonnal tépünk egy lapot, írni kezdek:
„Mi ez az apácás a PSP-den??? XD Cassidy”
„Ja! Ezt nézed óra alatt, ha unatkozol? XD Alisha”
Gyorsan összehajtjuk a papírt és egy gyönyörű karlendítéssel továbbítjuk a címzettnek. Elolvassa, hátranéz, röhög. Egyre vidámabb ez az ofőóra.
Már kapjuk is vissza a levelet:
„Jaaj már! Edzőtáborba kellett, és ez a kedvencem.”
Edzőtáborbaaa? Elképzeltük, ahogy ott ül egy csapat úszó, egy mini monitor előtt, és családias környezetben lesik a korántsem szűzies apácákat. Mi lehetett ott? Kár, hogy mi nem voltunk velük kacsintunk egymásra.
Másnapra kikönyörögjük a PSP-t, csakis művelődés céljából, és hogy tudjuk, miként kell erényesen, istenfélően, erkölcsi tisztaságunk ragyogásában élni… Este meg is valósítjuk a látottakat.
Kérem szépen mi az apácáktól láttuk…
