Kármen
Hideg, ködös éjszaka. Minden lélek a házába húzódva ücsörög a kandalló előtt.
Legalábbis azok, akiket látok. Ugyanis a ház adottságainak köszönhetően szinte az összes szomszédhoz belátok. Egyiknek a fürdőszobájába –nem, sajnos nem egy jóképű, fiatal srác otthona-, a hátsó szomszédnak a nappalijába, a szemben lakók gyerekszobájába és konyhájába, a mellettük levőknek egy szobájába és még sorolhatnám.
Egy helyre nem látok be. Soha.
Az ott lakókat sem ismerem. Mindössze annyit tudok róluk, hogy egy fiatal házaspár, gyerek nélkül és bérlik a házat.
Már megint az a sikítás!
-Ne! Hagyj békén! Már a múltkor is majdnem eltörted a kezem!- halálra vált női hang. És sikít, ahogy a torkán kifér. Ez abból is leszűrhető, hogy itt, a szobámban is tisztán hallom, pedig a ház másik felében lakom.
Úristen. Abbahagyta a sikoltozást. Nem tetszik ez a baljós csönd. Megyek, megnézem…
*
A rendőrség két díszpéldánya próbálja megoldani az esetet, nevetséges módon. Félénken leselkednek át a kerítésen, egy zseblámpával pásztázva az elsötétített ablakokat és közben „hahóznak”. Nem vicc.
*
Visszatérve a krimink fonalához. A nő azért hagyta abba az üvöltést, mert a férfi az ablakon kipillantva észrevette a leselkedő szomszédasszonyt, majd az utcába begördülő rendőrautót. Hogy mért nem kért segítséget a nő? Igazán egyszerű: szerette a férfit.
Sokan mondják, hogy ők nem bírnának szeretni valakit, aki fájdalmat okoz nekik. Dehogynem! Gondoljon mindenki arra az esetre, amikor aktuális élete szerelme közli, hogy nem szereti, és felejtse el. Fáj, persze, hogy fáj, de azért szereti. Tény, hogy itt fizikai fájdalomról (is) van szó, de nem tud mit tenni az érzései ellen.
Sajnos ez a nő sem tudott. Másnap sem láttam előjönni a házból, pedig lelkem rajta figyeltem.
Következő éjjel szintén sikítás. Kezdem unni.
-Segííítség! Segítsen már valaki!- megint a nő. Megint sikít. Én pedig megint megyek, megnézem mi a ma esti helyzet…
*
Azt hiszem, kezd a helyzet elfajulni: az említett férfi egy konyhakéssel kergeti „szeretett nejét” az udvaron. Ezt már mégsem tűrhetem tétlenül. Felfegyverkezem egy –a bolhapiacon, potom pénzen beszerzett - gázspray-vel valamint egy ásónyéllel, amiben útközben hasaltam el, a kertkapu felé igyekezve.
Átsuhanok az úton, majd lenyomva a kapu kilincsét egy pillanatra megakad ígéretes mentőakcióm. Ennek oka, a belső retesz, amit röpke félpercnyi bíbelődés után sikerült elhúznom, és már a kertben voltam. Ők éppen hátul rohangáltak, a nő a ház oldalsó felénél futott felém. Gyakorlott mozdulattal egy árnyékos helyre ugrottam a saroknál, és fejemmel intettem a nyitott kapu felé. Ezt követően mérnöki pontossággal a talajtól húsz centire benyújtottam az útra az ásónyelet Kaján élvezettel konstatáltam, amikor a férfi hatalmas csattanással elterült. Meglepetésében moccanni sem tudott, én pedig ezt kihasználva megszereztem a kezéből kiesett kést. Egy zergét megszégyenítő szökkenésekkel teremtem a kapunál, amit gyakorlott mozdulattal vágtam be magam után.
Közben ne feledkezzünk meg az én védencemről, aki miatt betörtem a kertbe, és enyhe testi sértést követtem el. Szerencsétlen nő ott állt és pislogott a kapu előtt. Gyorsan kézen fogtam, és húztam magammal, mert hites ura már kezdett felocsúdni. Nagy nehezen sikerült lassú kocogásra ösztökélnem, sikeresen elértük a kertkaput, amit a már egyszer bemutatott mozdulattal csaptam be. Itt azonban, ha a férfi utánunk kíván jönni, még nem vagyunk biztonságban, ugyanis a kerítésen egy perc alatt át lehet mászni. Tehát besiettünk a házba, és gyorsan bezártam az ajtót (ezzel már finomabban bántam, mint az előzőekkel). Szerencsére minden zsalu be volt zárva, így már teljes nyugalomban bemutatkozhattunk egymásnak.
-Na, ha már így megmentettelek, akár beszélgethetnénk egy kicsit, de előbb talán felvehetnél valamit.- egy szakadt hálóing volt rajta, ami eléggé hiányosan fedte alatta meztelen testét. Feltámogattam a szekrényemhez, és otthagytam, hagy szolgálja ki magát, amíg én felteszek egy teát.
A lehető legszánalmasabb összeállítást produkálta -bár ez a jelen helyzetben nem róható fel neki-: egy kopott, rég elfelejtett melegítőmet húzta magára, egy kihipozott pólómat, amit csak takarításhoz szoktam felvenni, és az egyik legjobb pulcsimmal koronázta meg. Sebaj.
Leültünk a kandalló elé egy-egy bögre teával. Várakozóan néztem rá, kortyolt egyet a teából, sóhajtott egyet és
-Köszönöm.
-Ugyan, már nem bírtam a sikítást- nevettem el magam, de amilyen szánalmasan nézett rám abbahagytam, és inkább komolyra fordítottam a szót – azt hiszem egy kis magyarázattal tartozol. Mi történik veled? A fél várost felveritek szinte minden éjjel.
-Sajnálom. Nem tudtam mit csinálni.
-A férjed, nem?
-Nem.
-Akkor? Az élettársad, vagy a barátod? Igaz, elég fiatalnak látszol…
-Egyik sem.
-Rokon? Jajj, ne kelljen már kibarkóbáznom!
-Nem rokon. Fogalmam sincs kicsoda.
Erre nem tudtam hirtelen mit válaszolni, mindketten néztük a tüzet.
-Körülbelül egy hónappal ezelőtt elmentem a barátnőimmel a helyi discoba.
-Helyi? Itt nincs disco!
-Istenem…-sóhajtotta, és megint kortyolt egy nagyot a teából.- ezek szerint a városból is elhozott…
-Ne haragudj, hogy félbeszakítalak, de hagy foglaljam össze: egy hónapja itt vagy ezzel az alakkal, akiről nem tudod ki, azt sem tudod, melyik városban vagy és egyáltalán… semmit nem tudsz?
-Valahogy így.
-De mért nem mentél haza, vagy kérdezted meg hol vagy?
-Nem engedett ki. Be voltam zárva a pincébe, amíg ő nem volt itthon.
-Ez egy kicsit hasonlít valamire…
-Igen, én is láttam a TV-ben, azt a lányt…
-Jó, jó, ne térjünk el.
-Igazándiból mindenem megvolt, alig ment el itthonról. Persze net, meg telefon nem, de egyébként bármit kértem, megkaptam.
-Cserébe? Gondolom nem puszta gondoskodási kényszerből rabolt el. Ja igen, még ezt sem mondtad, hogyan történt?
-Cserébe? Én kellettem neki. Nem minden este, de azért elég gyakran. Volt, amikor leitatott, de legtöbbször nem. Olyankor voltak a veszekedések.
-Mint ma. Szegénykém!- odamentem hozzá és átöleltem. Leültem mellé a kanapéra.- Tudom, hogy nehéz most, de nemsokára jobb lesz…
Csak nézett a tűzbe és könnyek peregtek le az arcán. Kisimítottam a szeméből az előrehulló göndör, barna tincseket, és megsimogattam.
-Annyira fáj, olyan piszkosnak érzem magam…
-Semmi baj, már semmi baj- ringattam -ugye tudod, hogy most ki kell hívnunk a rendőröket?
Bólintott. Odamentem a telefonhoz, mély levegő, majd tárcsáztam. Egy nő vette fel a telefont, röviden felvázoltam neki a helyzetet.
-Amíg megérkezünk a helyszínre, maradjanak mindketten a házban! Negyed órán belül ott leszünk!
Miután letettem a kagylót, odafordultam Kármenhez:
-Gyere, most felveszünk valami jobb ruhát mind a ketten. A nő azt mondta, hogy max negyed óra, és itt vannak.
-Ugye mellettem maradsz?
-Persze. És értesítjük a szüleidet is, biztosan nagyon aggódtak már érted.
-Nem élek velük, csak a hétvégére mentem haza, egyébként Pestre járok egyetemre.
Nem sokkal később csöngettek. Hála a videós kaputelefonnak láttuk, hogy tényleg a rendőrség az. Együtt mentünk ki, átöleltem Kármen derekát, bátorításképpen.
A férfit eszeveszett rohanás közben kapták el a rendőrök, pakolta a holmijait és menekült. Volna.
A rendőrök tanácsára Kármen éjszakára nálam maradt, felhívtuk a szülőket, akik könnyekben törtek ki, és azonnal indultak Hódmezővásárhelyről. Hajnalban meg is érkeztek, hála szíves közreműködésemnek és útmutatásomnak.
Hosszú út állt még Kármen előtt, ahhoz, hogy nyugodtan alhasson. Barátnők lettük, hála ennek a lehetetlen helyzetnek.
Mint később kiderült a férfi szerint annyira hasonlított halott feleségére, hogy magával kellett vitte. Kiderült az is, hogy feleségét saját kezűleg szúrta le egy konyhakéssel, amiért már leülte büntetését, jó magaviseletéért szabadlábra helyezték. Most nem fogják.
Azóta még jobban ápolom szomszédjaimmal a kapcsolatot. Nem kell sok: ünnepekkor egy kis saját kezűleg készített süti, a kutyusnak a megmaradt csontot, egy rövid beszélgetés a kapuban. Pár apróság, egy kis figyelem, éreztetni és érezni, hogy számíthatunk egymásra. Bármely helyzetben.
