Tuningverda
Belépek a Café ajtaján. A füstöt szinte harapni lehet, a TV-ben valami meccset adnak, négy fiatal férfi sörözik, beszélget. Köztük az egyik pincér. Na nem, én nem akarom megzavarni ezt az idillt azzal, hogy rendelek. Merengő arccal sétálok a pult felé, harmadszorra sikerül megértenie a lánynak, mit szeretnék: valami gyenge kávét (lévén fél nyolc) és egy doboz gyufát. A kávé dolgon még elvitatkozunk egy darabig, azután, mint aki jól végezte dolgát, azaz sikerült rendelnie leülök egy félreeső asztalhoz.
Módszeresen kiborítom a táskám tartalmát, és kiválogatom, mire lesz szükségem, a többit visszasöpröm sokat megélt, szeretett válltáskámba, amiért két egész hónapig harcoltam. Kinyitom a könyvecskémet, amit mindenhova magammal hurcolok, lecsavarom a töltőtollam tetejét, kezembe veszek egy szál cigit –persze csak azért, hogy beleolvadjak a környezetbe, egyébként hevesen ellenzem a dohányzást - és máris megkapom a kávém és a gyufát Ilyenkor úgy tud az ember örülni az élet apró dolgainak!
Elgondolkozom az elmúlt hét eseményein. Két év után újra láttam egy régi jó barátomat, akivel utolsó találkozásunkkor gyengéd érzelmek fűztek össze, s amiket könyörtelenül szaggattunk szét a távozáskor. Amikor csak módunk volt rá együtt töltöttük az időnket és rengeteget beszélgettünk az elmúlt évek történéseiről. Bámulatos, új világba csöppentem elbeszélései kapcsán!
Már akkor is verdákat tuningolt , amikor elváltunk, és ezt mostanra tökélyre fejlesztette. És láss csodát egy Eclips boldog tulajdonosa lett mára! Mesélt nekem illegális gyorsulási versenyekről, -amiket eddig filmes fogásnak könyveltem el magamban- arról a hangulatról, ami ott uralkodik. Ahogy felszökik az adrenalin, egyrészt a sebességtől, másrészt attól, hogy bármelyik pillanatban begördülhet eléd egy rendőrautó. Volt már rá példa, ilyenkor negyed órát adnak a gyors eltűnésre, utána büntetnek. Tuningautók tömkelege menekül, ameddig a szem ellát, a trabanttól a meecedesig…
Mi is elmentünk egy kicsit száguldozni, persze ez nem volt olyan feelinges –ahogy mondani szoktuk-, de mit is várhat az ember egy tisztes családi autótól? Azért így is robogtunk a harmincas táblánál száznegyvennel. Ilyenkor látom hasznát hosszú távra visszanyúló hullámvasutas múltamnak.
Night Clubok… igen, ezekről is szó esett, az ott megforduló csajokról, akik nem éppen az erkölcsösségükről híresek. Tipikusan olyan társaság, akik láttán a tisztes kort megélt idősek hangosan sóhajtva kapnak a szívükhöz, hogy ezek a mai fiatalok! Ehhez a témához, egyáltalán nem tudtam hozzászólni, letaglózott a rideg valóság… Az itt bulizókat bárki megkaphatja egy körre, persze itt nem az autókázásra célzom…
Mérhetetlen sokat beszélt a legjobb barátjáról. Ha létezne olyan igazi testvéri szeretet, azt mondanám olyan. De ez nem fejezi ki az ő kapcsolatukat. Ricsivel nap mint nap együtt vannak, együtt imádják A kocsit, amiért évek óta dolgoznak, együtt partyznak, vetik bele magukat az éjszakába, hajtanak reptéren, autópályán keresztül… Látszott rajta, hogy mindent megtenne érte.
Becsukom a könyvet, a tollat is elrakom mellé a táskámba. Elnyomom a cigimet, fizetek és kilépek a hideg éjszakába. Mélyen a gondolataimba merülve sétálok az apartmanunk felé.
Természetesen nem csak ámokfutással töltöttük az estéket. Csendes, baráti beszélgetés a csillagos ég alatt a jövőről. Az övéről, az enyémről és a miénkről. Megígértem neki, ha meglesz a jogsija, eljövök vele megint ide. Mi ketten és Ricsi. Vagy Ricsi nélkül.
