Illúzió
Egyszerre vagyok kisgyermek, aki elmerül a mesékben, rácsodálkozik a világra, védtelen: annyira gyermeki, és én vagyok az a vad, szenvedélyes, erotikus, őrülten magabiztos felnőtt nő is…
Kedves vagyok, elfogadok és szeretek mindenkit, bármit is vétenek ellenem, és én vagyok az a gonosz, mindenkit gyűlölő is…
Boldog vagyok, örülök minden apró dolognak a világon, de közben én vagyok az is, aki semmi jót és szépet nem lát benne…
Imádom magam, igen, szép vagyok, a legjobb a világon, de mit akarok én, aki közben utálja magát, és mindenkit szebbnek lát?
Ó igen, szerelmes vagyok! Csakhogy csupán hirtelen, egy pillanatra, senkit sem szerethetek igazán…
Egy szajha vagyok, de igen én vagyok az a frigid apáca is…
Én vagyok a gyermekeiért rajongó anya, és a családokat szétzúzó szerető is…
Mindent tudok, és közben semmit sem…
Szabad vagyok, és folyton korlátokba ütközöm…
Imádok élni, de közben a halál után vágyakozom…
Élek, és mégis halott vagyok…
És illúzió minden! Nincs a gyermek, nincs a felnőtt, nincs a jó, nincs a gonosz, nincs boldogság, nincs keserűség, nincs az egoista, nincs az öngyűlölő, nincs a szerelem, nincsen a szajha, nincs az apáca, nincs a feleség, nincs a szerető, nincs a tudás, a tudatlanság, nincs szabadság, nincsenek korlátok, nincs élet és nincsen halál…
Csak az illúzió, ami magába zár…
