Múltbéli jövő
Rohan melletted a táj… Elsuhannak fák, állomások… emlékek…
Befut az utolsó megállóba, leszállás közben máshol jársz, más időben, térben… a múltban…
Ragyogó napfény, szíved boldog, hallgatod a megunhatatlan dallamot, leszállva a kocsiról, kutatod Őt, aki tudod ott vár rád… Már messziről meglátod, ott áll, észrevesz, mosolyog, integet, eléd megy…
Szenvedélyesen átölel, megcsókol, ott a világ előtt. Három hosszú éve vártad ezt a pillanatot… Sétáltok a városban, majd a folyóparton… Betértek egy elhagyatott, árvíz sújtotta, már száradó telekre, hatalmas… apró faházak… Ó mennyi szerelem szállhatott itt valaha… most a házaknak ablaka betörve, bútor ugyan még áll benne, de a múlt szelleme leng a levegőben… elmúlt nyarak, szerelmek… Most itt vagytok ketten… először, s érzitek,, talán utoljára, szerelmetek a múlté lesz, mint a többi, melyek itt teljesedtek be, s hunytak ki örökre… Bementek egy házba, kis nyaraló, víz, villany nincs… nem is kéne, odabent már fürödtök egymás csókjaiban, szerelmetek fényénél leomoltok az ágyra hangtalanul, egymást átkarolva…
Testetek, lelketek eggyé válik egy pillanatra, majd értetlen pillantásokat váltva, elhagyjátok a házat… Te még visszatérsz ide, érzed…
Beszélgettek… legyen ez örök titok. Elváltok az állomáson, felszállsz a vonatra, elindulsz a jövőd felé, de ez a jövő másfelé vezet, mint az övé…
Füledben ma is az a megunhatatlan a dallam szól… látod magad előtt, mintha rohanna feléd, karjaiba venne, s újra szeretne… egy pillantás, s nincs sehol… nem is volt… egy könnycsepp gördül le arcodon… hagyod, találja meg saját útját…
Esik az eső… sétálsz, amerre azon a nyáron… eléred a házakat, bemész a jól ismert falak közé, amiket csak futólag láthattál, mégis a szívedhez nőttek… Lerogysz az ágyra, melyre akkor együtt omoltatok, sírsz megállíthatatlanul, fekszel az ágyon, érzed, mintha ő is ott lenne veled, s megcsókolna utoljára…
Rád sötétedik, csillagok az égen, te elalszol…
Ő ébreszt, boldog vagy… átkarolod… nem látod, nem akarod látni, hogy a semmit öleled… lelked belehalt ebbe a szerelembe…
Másnap reggel jönnek sokan a ház felé, benéznek, meglátnak sikítanak… tested követte lelkedet a végtelenbe…
