Csokor háromezerért
Egész Magyarország ballagási lázban ég. Legalábbis Pest és környéke, a többi városban nem vagyok biztos. Szétzilált hajjal, farmerban és öcsém egyik kinőtt pulcsijában benyitok egy helybéli virágüzletbe, ahol alig pár perc múlva észre is vesznek. Kételkedve nézegetem a rózsákat, amik nem nyújtottak túl felemelő látványt.
-Sárgarózsátok nincs?- kérdezem a fiatal eladónőt, mivel egy árva szálat sem látok.
-Ó, dehogyisnincs!- felkiáltással robog a bolt egyik rejtélyes hátsó szegletébe, és egy pillanattal később diadalmas vigyorral az arcán két szál sárgarózsával tér vissza.- Ez a két féle van a sárgából, ez négynyolcvan- emeli felém az egyiket- ez meg ötnyolcvan- harsogja, miközben ledöf a másikkal.
Mélyen elgondolkoztam, hogy mi kerül egy szál virágon ennyibe. Ráadásul még csúnya is volt. Gyorsan kimentettem magam, mondván még megbeszélem a barátnőimmel, és kimenekültem.
Az utam egyenesen vezetett a következő virágoshoz. Egyre reményvesztettebben nyitok be, felkészülve a legrosszabbra is…
A virágok gyönyörűek, az árak is jobbak, mint az előző helyen. Csak a kiszolgálás. Azon nem akadok fenn, hogy beléptemkor nem köszönnek vissza, hiszen megesik az ilyesmi nagy munka közben, de az, hogy tíz perc eltelte után is átnéznek rajtam, egy cseppet kezd dühíteni. Na de én alapvetően nyugis alkat vagyok, nem kezdek el hisztizni még negyed óra után sem, csak feltűnően vizslatom az árut és megpróbálok szemkontaktust teremteni az eladókkal. Egyébként rajtam kívül még két nő válogat. Őket bezzeg körbeugrálják. Az egyik lead egy háromezres rendelést és távozik. Még pár percnyi bíbelődés után kegyesen leereszkednek hozzám. Azt már fel sem veszem, hogy rögvest letegeznek.
-Szia, te mit kérsz?
-Jó napot.- válaszolom némi éllel a hangomban- először is szeretném megtudni, szombaton mettől vagytok nyitva?- most már szemrebbenés nélkül visszategezem.
-Már reggel héttől- válaszolja, de látszik az arcán, mit gondol: nem mindegy? Úgysem kelsz még fel olyan korán…
-Tökéletes. Akkor szeretnék rendelni szombat reggelre egy rózsacsokrot fiúnak háromezerig.- Fontoskodva visszasiet a pulthoz.
-Először is egy nevet kérnék!- dobol a tollával a papíron. Kissé gonosz módon elhadarom neki a nevem, amin kiakad. Ötszöri betűzés után sikerül leírnia, és a szarvai letörve koppantak a padlón.
-Lehet zöld rózsa?- itt egy kissé megütköztem.
-Lehetni lehet, de sárga mindenképpen legyen benne.
-Az úgy nem jó, akkor lesz az egész sárga.- jelenti ki határozottan.
-És szeretnék még húsz szál rövidszárú fehér rózsát is.- egyre buzgóbban ír, közben felölti a bájmosolyt, amit egészen biztos, hogy tanítanak az eladóknak.
-Tízezerbe belefér ugye?- kérdezem ártatlanul, de belül sátánian kacarászok. Úgy látom a számokkal is gondban van itt valaki. Nagy sokára kinyögi, hogy pont benne van. Ezen egy kicsit elgondolkodom. A csokor háromezer, a szálrózsa darabja ugye kettőnyolcvan, az összesen nyolcezer-hatszáz. Ez a legnagyobb jóindulattal is bőven belefér a tízezerbe. Sebaj.
Győztesként vonulok ki az üzletből és jó szokásomhoz híven megint elgondolkodom a történteken. Az első helyen szerény véleményem szerint ártatlan külsőmet tekintve próbáltak rám sózni pár fonnyadt rózsát. A második terep valamivel izgalmasabb volt. Először nem is vettek rólam tudomást, gondolván, egy ilyenen nem lehet nagyot kaszálni. Később pedig én kerekedtem fölül. Ugye mondanom sem kell, hogy hatalmas elégtétellel töltött el ez az utóbbi jelenet?
