Mesebirodalom
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.



 
KezdőlapGalleryKeresésLegutóbbi képekRegisztrációBelépés

 

 Ashton 1/2 (Death Valley)

Go down 
SzerzőÜzenet
Shadel
Nagy dumás
Nagy dumás
Shadel


Férfi
Hozzászólások száma : 132
Age : 32
Location : Vigadó
Registration date : 2007. Nov. 02.

Ashton 1/2 (Death Valley) Empty
TémanyitásTárgy: Ashton 1/2 (Death Valley)   Ashton 1/2 (Death Valley) EmptyVas. Márc. 15, 2009 11:16 pm

Ashton

1899. december 1-jén születtem Londonban, Philip Ashton Brownként. Apám befolyásos politikus, mindent megadott nekem, amit akartam, kivéve az apát nem. Anyám meghalt születésemkor. Ezen kívül még van egy 4 évvel idősebb bátyám.
Érdekes gyerekkorom volt. Tizenkét éves koromig kényeztetnek minden földi jóval, majd elküldenek egy bentlakásos iskolába, Glasgowtól alig pár mérföldre. Itt azért kicsit más a szitu. A megszokott kényelem helyett senki nem szolgál ki, nem figyel rám, hanem tanulás lés túlélés. Kellemes évek. Hat évet tanultam itt úgy, hogy közben a családomról, vagyis akik egy papír szerint a rokonaim, nem hallottam egy szót se.
Idő közben kitört a Nagy Háború, de az iskolámat ne érintette, mivel az eldugott helyen volt, Skócia ködös tájain. Tizennyolc évesen hazamentem, oda, amit otthonomnak tekintettem. Egy ismeretlen ember nyitott ajtót, és közölte, hogy az itt élő család elköltözött, de a híre itt maradt. Apám Tokióba költözött, míg a bátyám Chicagóba. Mivel az iskolát előre kifizették, nem volt szükségem pénzre, így nem is volt. Aznap este az utcán ragadtam. Szerencsére az elmúlt hat év minden tekintetben hasznos volt, így mondhatni egyszerűen túléltem egy éjszakát London utcáin.
Másnap reggel kimentem a kikötőbe, hogy Chicagóba menjek, a bátyám után. Fellógtam egy hajóra, matrózruhában, ami épp New York felé tartott. Két napot se voltunk még a nyílt óceánon, amikor egy tengeralattjáró torpedót repített a hajó fenekébe. A hajó süllyedni kezdett, a mentőcsónakok elfogytak. Feljött a felszínre két német tengeralattjáró, hogy gyönyörködhessen a látványban. Pár perccel később feltűnt egy amerikai hadihajó flotta is, de őket a tengeralattjárók érdekelték, nem a megsebzett hajójuk. Egy hátsó hajóról csónakokat küldtek, hogy mégis megpróbálják kihalászni a még elő embereket, míg a többi a tengeralattjárókat célozta meg. Az utolsó emlékem erről a napról az, hogy felvágtak egy csónakra…
Nem tudom, hány napig feküdtem eszméletlenül. Csak a karom volt eltörve, arra sem emlékszem, hogy sikerült. Amint körülnéztem, levágott végtagok és véres lepedők minden felé. Kevés ápoló volt, és mindegyiket lefoglalta legalább 5 páciens, így senkinek nem tűnt fel a távozásom. Amint kiértem a sátorból, egy katonai táborban találtam magam, közelben egy kikötővel, és rengetek amerikai zászlóval.
Fél napig gyalogoltam a támaszponttól, és már esteledett, amikor a semmi közepén találkoztam egy vasúti sínpárral, és rátértem annak az irányára. Este volt, késő, sötét, én meg éhes. Meglepő fordulat, végre jött egy vonat. Persze, abból az irányból, amerről én is, így kis sikerült majdnem elütnie. Kicsit későn kapcsoltam, de sikerült felpattannom az utolsó kocsira, a marhák köze. Kellemes társaság voltak az öt napos úton. Párszor előrébb mentem pár kocsival élelemszerzés céljából, de legtöbb időmet ezekkel az állatokkal töltöttem, mivel őket nem ellenőrizték.
A hatodik nap éjszakáján megállt a vonat, de most egy óránál tovább, egy sötét erdő előtt. Hallottam beszélni a vonat személyzetének tagjait, de csak annyit sikerült leszűrnöm, hogy a sín eltűnt és beleveszett az erdőbe. Az állatok megkergültek, mintha féltek volna, ezért inkább lepattantam a vonatról, és megláttam én is az erdőt. Ami az erdőből áradt, nem egyszerű sötétség volt, hanem valami más, megmagyarázhatatlan. Elindultam a fák felé, miközben még hallottam h a marhák kiszabadultak és elmenekültek, én tovább közelítettem az erdőt, mintha nem is saját akaratomból mentem volna. Amint beértem az erdőbe, a fák mintha mögém kerültek volna, eltakarva a kiutat a csillagokkal és a Holddal együtt. Nem láttam, merre megyek, így sikerült hasra esnek egy kőben, és legurultam egy kisebb lejtőn, és egy útra érkeztem. A sötét, poros út mentén csak egy rothadozó fatábla állt, Silent Hill felirattal, igen gyér megvilágításban. Megfordultam, de arra ismét csak a sötét erdő. Így egyetlen választásomként elindultam befelé, a városba.
Megérkeztem a főtérre, ahol az emberek sürögtek-forogtak. Látszólak közönséges emberek élték a saját életüket, a saját világukban, mintha a Világháború itt meg sem fordult volna. Bementem egy fogadóba, szállást keresni, de teltház volt, így kénytelen voltam ismét az utcán éjszakázni. Amint sötétedni a kezdett, a legtöbb ember mind visszavonultan éjszakázott a saját házában. Nem olyan volt, amit megszoktam a nagy városokban. Itt mintha féltek volna valamitől. Vagy valakitől.
Az embereket követve, kerestem egy fogadót, hogy megszálljak éjszakára, gondoltam, másnap kikerülök innen. Találtam is egyet, a főtértől pár méterre. Nyugis helynek tűnt, így kivettem egy szobát. A szoba a másodikon volt, és az ablaka a város főterére nézett. Kinéztem a z ablakon, immár a teljes sötétségbe. A távolban villámlott, de el is nyelte egy hegy belseje. A téren egy nő állt, magányosan, de mégsem tűnt védtelennek. A következő pillanatban eltűnt. Újabb villám következett, de mintha az a hegy belsejéből jött volna. Bizonytalanul ugyan, de próbáltam elaludni. Mikor végre sikerült, csak rémálmok engedtek közel magukhoz. Úgy éreztem magam, mint aki vért izzad, majd egy mennydörgő hangra felriadtam álmomból. Nem tudom, mi volt a rosszabb: a rémálom, miként halok meg, vagy a hely, ahol ébredtem. Nem emlékeztem hideg kőpadlóra és kínzó eszközökre, sem egy gyűlölettel teli nő tekintetére. Én csak feküdtem a földön, magatehetetlenül, míg ő mellém köpött, és a semmibe beszélt, hogy majd most jól megmutatja valamiféle Zagrosnak. Majd amikor észrevette, hogy magamnál vagyok, kibilincselt a falhoz, és ejtett egy vágás a nyakamon, hagyott kivérezni. A torkom egy hang nem jött ki, pedig legszívesebben üvöltöttem volna. A világ csak sötétedett, ahogy az a nagy könyvben le van írva.
Vagy talán mégsem, ugyanis nem haltam meg. Éreztem, hogy új vér járja be a testemet, miközben a nő, a kezében egy szív formájú követ tartott, majd összetört. Ekkor már volt energiám felüvölteni, ismét érezni kezdtem, amint törött bordáim összeforrnak, hihetetlen sebességgel, a szövetek, a hús és a bőr ismét eggyé válik mellkasomon. A nő felállt, és gúnyosan végigmérte „teremtményét”. Echidnának hívták. Nem mondta, csak tudtam. Elkezdett valami kiselőadás-félét tartani arról, hogy miért jó, hogy démon lettem, mégpedig általa. Hogy még szebbé tegye az estémet, megkínzott, legalább egy tucat forró vasszöggel, amik a gerincembe olvadtak, majd mikor végzett, magamra hagyott, hagy nyalogassam a sebeimet.
Másnap korán jött, szótlan volt. Még mindig nem bírtam megbarátkozni ezzel az egésszel, hisz a valóság éltem, az összes mese hazugság, az embernél nincs „jobb” lény, és, még ami kell. Arra zökkentem vissza a valóságba, hogy megsebzett csuklóját a számhoz tartja, és én önkéntelenül is inni kezdtem a vérét. Majd tanítani kezdett, hogyan maradhatnék életben, ha esetleg kikerülnék. Ilyenkor mindig hangosan felnevetett, hiszen soha nem gondolta komolyan, hogy bármikor is kikerül abból a kis cellából.
Ez legalább egy hétig zajlott így: vér, tanítás, kínzás. Majd valami csoda folytán kiengedett. Vagyis nem tudom, ki, de a cellaajtó kinyílt. Én csak kisétáltam, és meglepetten tapasztaltam, hogy a rettentő nagy forróságban voltam bezárva az elmúlt egy hétben. Találtam egy lépcsőt, ami felfelé vezetett, majd egy újabbat és egy újabbat, míg végül elértem egy ismeretlen várost. Kihalt volt, és sivár. Majd valahogy ismét Silent Hillben találtam magamat. Este volt. Betértem a fogadóba, hogy megkeressem a szobámat, de akkor már kiadták, másnak. Amikor a csapos felismert, riadót fújt, és le akart szúrni egy késsel. Ekkor önvédelemből, ugyan, de kitéptem a karját, pedig csak eltörni akartam. Majdnem annyira meglepődtem erőmön, mint az emberek, akik egymást áttaposva menekültek ki. A csapos mellett egy másik fickó egy hatalmas kardot szúrt keresztül a testemen, mintha valami tűpárna lennék. Csak ránéztem, és a gondolatomra megperzselődött, majd hirtelen lángra lobbant. Különösen, és egyben csodás látvány volt szenvedésének látványa. Kirántottam magamból a kardot, és egy kecses mozdulattal a menekülő halandók felé hajítottam. És hirtelen bevillant, hogy talán el kéne tűnnöm ebből a városból, ha már sikerült megszöknöm.
Vissza az elejére Go down
 
Ashton 1/2 (Death Valley)
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Ashton 2/2 (Death Valley)
» Dante (Death Valley)
» Blake (Death Valley)
» Chad (Death Valley)
» Charlie (Death Valley)

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Mesebirodalom :: Shadel :: Karakterleírások-
Ugrás: