HomeGalleryGy.I.K.KeresésRegisztrációTaglistaCsoportokBelépés

Share | 
 

 Jason (WV)

Go down 
SzerzőÜzenet
Shadel
Nagy dumás
Nagy dumás
avatar

Male
Hozzászólások száma : 132
Age : 26
Location : Vigadó
Registration date : 2007. Nov. 02.

TémanyitásTárgy: Jason (WV)   Vas. Márc. 15, 2009 11:32 pm

Jason Drake Summers néven láttam meg a napvilágot, 1991. október 31-én, egy Falls City nevű kis városkában. Volt egy bátyám, aki két évvel idősebb nálam. Apám egy luxus hajó kapitánya, nagyon ritkán tartózkodott otthon, de munkájának köszönhetően jó létben éltünk. Anyámnak nem kellett dolgoznia, így otthon lehetett velünk.
Apám rokonságát nem ismertem, nem foglalkoztak minket. Összes információ, ami tudtam róluk, annyi, hogy utálják apámat, amiért feleségül vette édesanyámat. Hibája mindössze annyi volt, hogy a közeli nagyvárosból, Salem-ből származott. Mondanom se kell, hogy apám családja mennyi babonás volt…
Boldogan éltünk 3-an, és havonta egyszer 4-en, a Falls City-i hatalmas villánkban. 7 éves korom körül anyám elment apámmal ki a nyílt óceánra, megünnepelni tizedik házassági évfordulójukat. Engem és a bátyámat a szomszédra bíztak, egy nagyon kedves idős házaspárra. 2 hét múlva, amikor szüleink jöttek volna vissza az útról, a rendőrség szirénáira keltünk. Aznap hajnalban nagyon hideg volt, a hó is esett. A rendőrtiszt közölte, hogy a hajó, amelyen apám volt a kapitány, elsüllyedt, túlélő nem maradt. Fiatal voltam még ahhoz, hogy felfogjam, mi történt, csak pár nappal később döbbentem rá. Napokig nem ettem, nem mozdultam ki a szobámból.
Egy héttel a tragédia után jöttek a polgármesteri hivatalból, az elhelyezésünkkel kapcsolatban. Az öreg házaspár kedves volt, és befogadott minket. Átköltöztünk hozzájuk, és a hatalmas villánkat a szemünk láttára döntötték romba. Sajnos, az idős házaspár hiába volt kedves, nem bírtak minket ellátni maximálisan, így csak ideiglenesen fogadtak be, míg el tudnak minket rendesen helyezni.
Kb. egy évig éltünk még együtt, mikor jött egy család, hogy örökbe fogadnának. A probléma ott volt, hogy nem minket, hanem csak a bátyámat. Nem akartunk külön válni, de hát nem tudtunk mit tenni, őt Los Angelesbe küldték. Nem hallottam többé felőle…
2 nappal később egy fiatal házaspár jelent meg a házunk előtt, hogy magukhoz vennének, ha lehet. Örültem, amennyire tudtam, hogy kiszakadhatok ebből a porfészekből, megszabadulva az emlékeimtől. Sikeresen befogadtak a családjukba, és New Yorkba mentünk. Ott mindössze csak egy napot töltöttünk, és már szálltunk is fel az első gépre Párizs felé.
Amint Párizsba értünk, beszálltunk egy taxiba, ami a házukba vitt. Bár az már nem is ház, hanem inkább egy palota volt. Ismét jól éltem, békében, nyugalomban. Magántanuló lettem, mivel egy szót nem tudtam franciául. Szerencsémre hamar megbarátkoztam a nyelvvel, és most már olyat, mintha egy másik anyanyelvem lenne. Nevelőanyám, Clare, és nevelőapám, Williams mindent megadtak nekem. Annak ellenére, hogy sokat dolgoztak, törődtek velem, és saját gyermekükként szerettek.
6 év alatt teljesen elfelejtettem előző életem, nagyon jó volt, bár ekkor történt egy újabb tragédia. Clare hirtelen lett súlyos beteg, és pár hétre rá meghalt. Legutóbbi indiai útja során összeszedett valami nem túl kellemes vírust, és az vitte el. Ketten maradtunk Williamsszel, bár ő nem gyászolt túl sokáig, mert hamar felszedett egy bigét.
Egy évig kellett elviselnem ezt a ribancot, aki folyton megmondta nekem a frankót, és fenyegetett, és sokszor megütött, de nem tehettem semmit, nevelőapám hajthatatlan volt vele kapcsolatban. Egyik este full részegen jött haza a csaj, és letámadta Will-t. Azt hittem, hogy megint ágyba akarja ráncigálni, meg miegymás, ezért bevonultam a szobámba, magamra zártam az ajtót, és elkezdtem bömböltetni a hifimet. Fél óra múlva egy halálordítást hallok, majdnem szívbajt kaptam. Egyből kirohantam a szobámból, hogy mégis mi történt. A ribanc ott feküdt Will-en és szívta a nyakából a vért. Olvasgattam a neten a vámpírokról, bár lemertem volna fogadni, hogy nem léteznek a valóságban. Ledermedtem, nem tudtam, hogy mit tegyek. Egy pillanatra olyan volt, mintha valami belement volna a testembe, és nem én irányítottam volna magam, de mindvégig a tudatomnál voltam. Megragadtam egy boríték bontó kést, és azzal kezdtem el hadonászni. A nő is eléggé össze-visszaugrált, valószínűleg új vámpír volt. Nem sikerült rajta sebet ejtenem, elestem. Nyugodtan vettem tudomásul az feltételezhető halált, de még egyszer utoljára elhajítottam a levélvágó kést. Nem igazán tudnám dobásnak nevezni, mert a röppályája ahhoz túl egyenes és pontos volt. Valami segített, az biztos, mert a kés a vámpír szívébe érkezett, mire az összeesett és meghalt. Nem tudtam elhinni, hogy megöltem, bár nem is nagyon zavart. Felvettem a cipőmet, és leléptem, a reptér felé. Fellógtam az első repülőre, ami indult. A repülőről vonatra, a vonatról buszra szálltam. Pár nappal később, a kimerítő utazás után elértem egy Bloodforest nevű városba. Az emberek mindenféle lényekről suttogtak; vámpírokról, tündékről, boszorkányokról. Mivel vámpírhoz már volt szerencsém, hittem a másik két lény létezésében is. A városhoz közel két kastélyt pillantottam meg. Nem tudtam eldönteni, melyik „válasszam”, így csukott szemmel pörögve döntöttem el. Amikor kinyitottam, a Castle of Hex állt előttem. A hatalmas épület elé léptem, bekopogtam, majd az ajtó kitárult…

Általában Drake-nek hívnak, valamint nem sokára betöltöm a 16-ot, bár ez nem sokat jelent. Forrófejű vagyok, általában minden döntést elkapkodok. Nem vagyok egy elbűvölő egyéniség, inkább magamnak való. Kedvességemmel mostanában nem szereztem hírnevet, így jobb elkerülni, ha mindenféle vitára vagy kiéhezve. Meg lehet szelídíteni, de erre nem mindenki képes…és ha nincs elég akaraterőd, hozzá se kezdj. De amikor már nem harapok, nem fogod megbánni…
Drake
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
Jason (WV)
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Mesebirodalom :: Shadel :: Karakterleírások-
Ugrás: