HomeGalleryGy.I.K.KeresésRegisztrációTaglistaCsoportokBelépés

Share | 
 

 2. könyv - 1. fejezet

Go down 
SzerzőÜzenet
Agatha Ravenna Moon
A billentyű ördöge
A billentyű ördöge
avatar

Female
Hozzászólások száma : 769
Age : 31
Registration date : 2007. Jul. 27.

TémanyitásTárgy: 2. könyv - 1. fejezet   Szomb. Aug. 29, 2009 4:27 pm

2. könyv

Tíz év elteltével


1. fejezet

Kylie

Három évvel ezelőtt költöztünk Dromeniscbe, egy fülledt, jellegtelen kisvárosba. Az idő mintha megállt volna itt. A száz éves épületeket szépen, folyamatosan karbantartják, de nem emelnek újabbakat. Talán épp ez a régies hangulat fogta meg Robert fantáziáját, mikor együttesen a költözés mellett döntöttünk. Ericának egyetlen szempontja volt: legyen legalább háromszáz lakos, és a rendőrség kis létszámmal dolgozzon. Dromeniscben ezer lakos van, de csak két rendőr, a legközelebbi város autóval is három óra innen. Nyugodtan vadászhatunk.
Nekem is jobb, hogy nem kötnek az emlékek a régi városkámban. Így már nem idézi fel a halandó életemet minden, régről ismerős utca, és nem kell aggódnom, hogy véletlenül valamelyik régi ismerősöm, osztálytársam rám ismer. Ami Sarah halálát illeti, már az az emlék is elhalványult, és csak néha, a nappal magányosan töltött óráiban szúr a mellkasomba a hiánya.
Ami Erica terveit illeti, attól tartok, csalódást okoznék neki, ha tudna egyáltalán csalódni. Tíz hosszú év alatt egyetlen egyszer sem kísértett meg a gondolat, hogy lemondjak az érzelmekről. Az együtt töltött idő azonban egymáshoz súrolt bennünket, és mostanában jóval kevesebbet veszekedünk, mint az első években. S ha mégis összekülönbözünk a mesteremmel, Robert mindig ott van, hogy kibékítsen minket.
Ha Erica érezne, sosem bocsátaná meg egy-két régi szavamat, amellyel vérig sérthettem volna. Én pedig már rég túlléptem rajtuk… úgyhogy, ha használhatom ezt a kifejezést vámpírként, jelenleg „szép az élet”.

Robert

Míg Kylie a szobájában van elfoglalva, nem kell aggódnom, hogy ismét összevesznek Ericával… Meglehet, már rég különböztek össze, a tanítványom hétről hétre megkérdezi a kislánytól, hogy vajon készen áll-e már arra, hogy beteljesítse a sorsát és lemondjon az érzelmekről. És ma van a napja, hogy ismét el fog hangzani a kérdés, úgyhogy a nappaliban, tévét bámulva állok ugrásra készen.
Lehet, én vagyok az egyetlen, akit megvisel a két nőszemély vitatkozása. Csak tudnám, miért voltam olyan botor, hogy a költözéskor itt maradtam velük, és nem választottam magamnak egy másik lakást, jó messze a két perszónától?
A válasz természetesen még magam előtt is egyszerű: Kylie. Ha itt hagynám, Erica talán olyan sebeket ejtene rajta, amiket a kislány sosem lenne képes feldolgozni. Lehet, hogy Kylie már nem gyerek, de a felnőtt felfogástól még mindig nagyon messze van, és sokkal érzékenyebb, mint egy vámpírtól elvárható, még az én mércém szerint is – Ericáéról ne is beszéljünk.

Erica

Egy órán keresztül hiába várom, hogy Kylie kilépjen a szobájából, lehet, hogy én leszek kénytelen bekopogtatni hozzá. Csakhogy vadásznia neki is kell, és még nem elég erős hozzá, hogy akár egy éjszakát kibírjon vér nélkül. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan nyílik az ajtó, és lám, nem is kell csalódnom, a következő pillanatban a kis tanítványom előmerészkedik. A résnyire nyitott ajtómon át látom, ahogy kidugja az orrát, mintha körül akarna szimatolni, hogy tiszta-e a levegő, majd sietős léptekkel a lépcső felé indul. Felállok és követem, még mielőtt leérne a földszintre.
- Már megint megpróbálsz meglógni előlem? – kuncogok fel. Kylie megpördül a lépcsőn, és a szemembe néz.
- Jó reggelt. Csak el szeretném kerülni a felesleges vitatkozást.
- Ohh, ezek szerint számolod a napokat – jegyzem meg csípősen, mire vállat von.
- Nah igen, mindig csütörtökön kérdezed meg, hogy le akarok-e már mondani az érzelmeimről. De a válaszom még mindig nem. Mi változott volna egy hét alatt? – érdeklődik szemtelenül.
- Ezt csak te tudod megmondani. Számomra a napok ugyanolyanok.
- Na látod, ezért nem akarom teljesíteni a kérésedet. Még mindig szeretem a változatosságokat.
Olyan ügyesen nyomja meg az érzelmeket kifejező szavakat, hogy ha akarnám, sértésnek vehetném.
- A te bajod. Így azonban sosem leszel képes igazi vámpírként élni.
- Ki mondta, hogy ez a célom? Kösz, Erica, de nagyon is jó nekem így – jelenti ki, majd elfordul, jelezve, hogy indulni készül. Nem tartóztatom, felesleges. Ahogy a kislány vidám köszönéssel kilép a házból, hallom Robert megkönnyebbült sóhaját.
- Örülök, hogy nem ismételtétek meg a két héttel ezelőtti jelenetet – kiabál át a nappaliból. Megvonom a vállam.
- Legközelebb megismételjük a kedvedért – morgom neki vissza, majd visszaindulok a szobámba. A vadászatot későbbre halasztom, mondjuk mikor már biztosan nem botlok bele Kylie-ba. Nem kell a veszekedés, azzal csak felkorbácsolnám az amúgy is labilis érzelmeit. De akármeddig is várok, el fogom érni a célom.

James

Dromenisc nappal még átlagos kisvárosnak tűnt. Amikor megérkeztem, nem volt más, amire rácsodálkozhassak, csak a régimódi házak. Az itteni embereknek ugyanolyan sietős az élete, mint nagyvárosi társaiknak, bár... az arcuk talán titokzatosabb az övéknél. Mégis hihetetlennek tűnik, hogy egyetlen hotel, netán fogadó sincs a kisvárosban. Mikor erre rákérdeztem, csak annyi volt a válasz, hogy „Errefelé idegenek nem szoktak megszállni, uram” – majd az informátorom el is sietett a dolgára.
Mostanra azonban besötétedett, és a városka titokzatossá vált. Szinte egy lélek sincs az utcákon, csak nagy-ritkán hallom egy-egy autó robaját. Végtelen a csend még a központban is, pedig még csak tizenegy óra van. Ez egy hozzám hasonló, metropolisban nevelkedett ifjúnak igencsak szokatlan, de itt bizonyára így élnek az emberek.
Mivel nincs sok kedvem a kocsiban tölteni az éjszakát, és mivel elhatároztam, hogy itt maradok egy-két napig, a legközelebbi bár felé indulok. Még szerencse, hogy a fényreklámokat ismerik errefelé, máskülönben nem valószínű, hogy találnék menedéket éjszakára.


Kylie

A lábam végigvisz azon az útvonalon, amelyen Erica elől szoktam menekülni. Dromeniscben összesen három kocsma van, és közülük a legjobb esik hozzánk legközelebb – micsoda szerencse! Csak akkor jövök ide, ki akarok szabadulni a kis családi körből, ergo törzsvendég vagyok az Alvó Oroszlán nevű pubban.
Ahogy belépek, máris jókedvű, becsiccsentett halandók mosolyognak rám. Összegyűlik itt mindenféle ember, ez a bűnbarlangja az álszent kisvárosnak. Aki nem templomba jár, az az Alvó Oroszlánt keresi fel időről időre. Vagy is-is…
A bárpulthoz evickélek a kellemes fizimiskájú családapák, lezüllött agglegények, kihívóan öltözött örömlányok között. Mikor először látogattam ide, engem is ért néhány ajánlat egy éjszakányi örömért. Elfogadtam. Mióta rájöttek, hogy senki nem tért vissza a „fizető vendégek” közül, nem zaklatnak ilyesmivel, de nem is bántanak. Ehhez elég babonás ez a kisváros, ahhoz viszont, hogy valaki sikoltva „vámpír”-t kiáltson, túl modernek. Néha magam sem tudom, melyik évszázadban ragadtak le az emberek.
- A szokásosat, Kylie? – köszön rám a csapos. Thomas mindig mosolyog, a fáradtságát csak a szeme körül gyűlő karikák jelzik. Bólintok, és egy pillanattal később már meg is kapom az italomat, egy pohár édes vörösbort. Fogalmam sincs, miért, de mióta vámpír lettem, ez az egyetlen halandó ital, aminek az ízét és az illatát szeretem – annak ellenére, hogy egyáltalán nem hasonlít a vérre. Semmi mást nem tudnék lenyelni, de a borral nincs bajom. Robert említette, hogy van egy-két vámpír, akinek vannak hasonló szokásai, de a többség ostobaságnak, halandó életünk elvetendő maradékának tartja. Lássuk csak Ericát, ugyebár. Ő mélységesen megvet mindent, ami az emberi élethez kapcsolódik, és a vörösborfogyasztást kétségtelenül ide sorolja.
Még mielőtt szemügyre vehetném a bár népét, hogy kit fogyasszak ma el desszertként, csikorogva kinyílik az ajtó, és egy fiatal, talán harmincas férfi lép be rajta. Az illető feltűnően jóképű, de lerí róla, hogy még sosem járt itt. Az öltözéke sem illik a bár népéhez, márkás pólóját ebben a kisvárosban biztosan nem tudta volna megvásárolni, a farmere is a legújabb divat szerint készült. Legyen ő a mai áldozat? Vajon kinek hiányozna egy idegen?
Észreveszi, hogy őt bámulom, és viszonozza a pillantásomat. A mosolya az a mindentudó fajta, ugyanakkor felér néhány sötétben elsuttogott malac szóval. Elpirulok, és inkább a poharam felé figyelek, de hallom, ahogy a férfi átvág az asztalok között, és egyenesen a pulthoz sétál. A szemem sarkából látom, hogy tőlem alig fél méterre áll meg. Remek fogás, csak el ne szalasszam…

James

Ahhoz képest, hogy a város milyen kihalt volt, a bár meglepően népes közönségnek örvend. Tehát itt töltik az üres idejüket a lakosok…
A mellettem lévő kislány mégis valahogy másnak tűnik. Nem lehet több tizenhat-tizenhét évesnél, a mozdulatai mégis felnőttesek, a mosolyában van valami megmagyarázhatatlan hidegség, a szeme pedig… nem hiszem, hogy valaha láttam volna ilyen világos színű szemeket. A többiek ugyanazzal a félelemmel vegyes tisztelettel néznek rá is, mint rám. Talán ő is idegen számukra?
- Mit adhatok? – rángat ki a csapos hangja a gondolataimból. Egy pillanatra a kislány is felnéz, de nincs alkalmam elkapni a pillantását.
- Egy pohár sört kérek – válaszolom udvarias hangon, mire a csapos biccent, és már készíti is az italt. Nagyon gyorsan dolgozik, a több éves rutin látszik a mozdulatain, és fél percnél többet nem is kell várnom a jéghideg csapolt sörre. Élvezettel kortyolok bele, néhány másodpercre megszűnik a külvilág.

Kylie

Jó volna tudni, mit keres itt ez a pasas, de mindig is alattomos dolognak tartottam az emberek gondolataiban turkálni. Maradjunk inkább a szavak világában.
- Mi járatban vagy erre? – kérdezem a férfi felé fordulva. James ismét ugyanazt a mosolyt villantja rám, én pedig az Ericától tanult jégmosollyal viszonzom. Nem jó, ha rögtön az elején elbízza magát, persze elriasztani sem akarom, de nagyon úgy tűnik, hogy nem áll szándékában elriadni.
- Megpróbálom felderíteni a város rejtélyét – válaszol készségesen, mire elnevetem magam.
- És miféle rejtélyre bukkantál Dromeniscben? – kérdezem évődve.
- Még nem tudom pontosan. Azt beszélik, sok ember tűnik el errefelé – úgy néz a szemembe, mintha a gondolataimban akarna olvasni. Nem hagyom neki, gondosan rejtve vannak a gondolataim, még olyanok előtt is, akik képesek hasonló mutatványokra. Erica mellett kénytelen voltam megtanulni efféle apróbb trükköket. Valószínűleg meg is bánta rögtön, hogy megtanította, mert így a kisebb kihágásaimról nincs tudomása. De mit is beszélek! Képes ő megbánni valamit?
- Igen, pletykák vannak mindenfelé, ahogy ennek a kisvárosnak is vannak pletykái és titkai – szándékosan fogalmazok ennyire titokzatosan. Ki tudja, mi lesz ebből a társalgásból. Közben eltűnik az arcomról az Erica-féle mosoly, és a sajátom veszi át a helyét.

James

A kislány olyan bájos, hogy ha nem lengené körül valami félelmetes aura, bizonyára bedőlnék neki. Alig észrevehetően megrázom magam, míg ő a poharát forgatja az ujjai között. Vörösbor, az illatából ítélve… de annyira sűrű, hogy egyenesen vérnek tűnik. Vajon jó ez a gondolatmenetem?
- És tudnál mesélni valamit ezekről a titkokról? – érdeklődöm csak úgy mellesleg. A kislány saját titkai sokkal jobban érdekelnének, de egyelőre fontosabb dolgom van. Előbb a munka, csajozni ráérek később is.
- Gondolod, hogy egy idegennek csak úgy kiadom őket? – kérdez vissza ismét igézően bájos pillantással. – Még a nevedet sem tudom.
- James – biccentek felé.
- Kylie – viszonozza a biccentést. – De egy név nem elég. Először mesélj magadról. Miért érdekel Dromenisc?
Nos, erre vajon mit válaszoljak? Az igazat. Miért is hazudnék egy ennyire kedves kislánynak?
- Ez a munkám. Felderítem a titokzatos városokat, és tanulmányt írok róluk. Persze nem sokan hisznek nekem. Találkoztam már szellemjárta kastélyokkal, gonosz boszorkányokkal… Elég sokat tudok a természetfelettiről.
Kylie csengő hangon kacag fel, és belém vág az érzés, hogy valami nem stimmel vele. De vajon mi is ez?

Kylie

Ennyire érdekes vacsorám sem volt még, de nagyon is szimpatikus ez a férfi. Csakhogy itt, a bár kellős közepén, fülelő közönség előtt nem adhatom ki a titkaimat.
- Én is… Én is sokat tudok a „természetfelettiről”. Tudod, egy ponton túl már az, ami addig titokzatos volt, mindennapi életeddé válik. Te még nem estél ebbe a hibába. Van hol aludnod? – váltok hirtelen. Olyannyira meglepi a kérdés, hogy félrenyeli a sört. Türelmesen megvárom, míg ismét képes megszólalni, addig kiiszom a bort. A csapos rám néz kérdőn, hogy adhatja-e a következőt, de megrázom a fejem. Mára már megvan az áldozatom, nem akarok tovább maradni.
- Hogy érted azt, hogy „mindennapi életeddé válik”?
Ohh, szóval ez fogta meg James fantáziáját. Ritka, sziporkázó mosollyal ajándékozom meg, gondosan ügyelve rá, hogy a túlméretezett szemfogaimat is láthassa. Ha hisz a természetfelettiben, most vagy sikoltva fog kirohanni innen, vagy…

James

Becsukom a szemem egy pillanatra. Vajon igaz? Igaz lehet…? Jó volt a sejtésem, és tényleg egy vámpírral hozott össze a sors? Arról nem is beszélve, hogy egy ilyen gyönyörű vámpírral…
Nem mondom ki hangosan, nem tudni, hogyan reagálna a bár népe. Lehet, hogy nem is tudják, lehet, hogy sejtik, de nem akarják elfogadni a tényt.
- Hát mégis elárultad a város titkát – jegyzem meg visszatornázva az arcomra a mosolyt. Kylie bólint, az arcán kislányos ártatlansággal. Nyakamat rá, hogy már rég nem kislány, és fele olyan ártatlan sincs, mint amilyennek mutatja magát.
- Örülök, hogy értjük egymást. Hogyan tovább? Itt nem szívesen beszélek, a falnak is füle van.
- Beszélnél magadról? - kérdezem hitetlenkedve. – Miért?
- Mert tetszel nekem – vonja meg a vállát. – Valamiből csak meg kell írnod a tanulmányodat, nem?
Belém bújik a kisördög, mire megfogalmaznám a válaszomat.
- Csak azt ne kérdd, hogy hívjalak meg vacsorázni.
- Oh, pedig a terveim között szerepelt – csalódott arcot vág, de a szemei csillognak. – De majd rátérünk később, most fontosabb dolgunk van. Gyere! – pénzt dob a pultra, búcsút int a csaposnak, és lehuppan a bárszékről. Az asztalok közt szlalomozva siet ki a bárból, engem meg sem vár. Sajnálkozó pillantások kísérnek kifelé. Szóval én leszek a vacsora. Jó tudni.

_________________
"Hogyha kell egy tánc, mostantól megmondom, kivel, tőlem függ most már a táncrend, én választok már zenét!"
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Csilla
Gyémánt fokozatú fórumtag
Gyémánt fokozatú fórumtag
avatar

Female
Hozzászólások száma : 3995
Age : 22
Registration date : 2007. Oct. 07.

TémanyitásTárgy: Re: 2. könyv - 1. fejezet   Szomb. Aug. 29, 2009 5:41 pm

Váúúúúúú! Ez aztán nem semmi! Vajon ebből mi fog kisülni?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Agatha Ravenna Moon
A billentyű ördöge
A billentyű ördöge
avatar

Female
Hozzászólások száma : 769
Age : 31
Registration date : 2007. Jul. 27.

TémanyitásTárgy: Re: 2. könyv - 1. fejezet   Szomb. Aug. 29, 2009 7:34 pm

Hát, remélem hamarosan kiderül (vagyis remélem lesz időm írni Wink ) Nagyon köszönöm Very Happy

_________________
"Hogyha kell egy tánc, mostantól megmondom, kivel, tőlem függ most már a táncrend, én választok már zenét!"
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Brigitta
Gyémánt fokozatú fórumtag
Gyémánt fokozatú fórumtag
avatar

Female
Hozzászólások száma : 3171
Age : 21
Registration date : 2008. Jun. 13.

TémanyitásTárgy: Re: 2. könyv - 1. fejezet   Szomb. Aug. 29, 2009 9:24 pm

Hmm... na, erre nem számítottam. MIndenre gondoltam, de erre nem. Én is remélem hogy lesz időd írni, és hogy minél hamarabb olvashatjuk a folytatást. Nagyon jó! Very Happy

_________________
"Twilight again. Another end. No matter how perfect the day is, it always has to end."
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Agatha Ravenna Moon
A billentyű ördöge
A billentyű ördöge
avatar

Female
Hozzászólások száma : 769
Age : 31
Registration date : 2007. Jul. 27.

TémanyitásTárgy: Re: 2. könyv - 1. fejezet   Vas. Aug. 30, 2009 10:17 am

Nos, akkor drukkolj, hogy még ma megszálljon az ihlet, mert akkor hamarosan lesz folytatás Wink És nagyon köszönöm! Very Happy

_________________
"Hogyha kell egy tánc, mostantól megmondom, kivel, tőlem függ most már a táncrend, én választok már zenét!"
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Brigitta
Gyémánt fokozatú fórumtag
Gyémánt fokozatú fórumtag
avatar

Female
Hozzászólások száma : 3171
Age : 21
Registration date : 2008. Jun. 13.

TémanyitásTárgy: Re: 2. könyv - 1. fejezet   Vas. Aug. 30, 2009 2:18 pm

Drukkolok! Very Happy

_________________
"Twilight again. Another end. No matter how perfect the day is, it always has to end."
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: 2. könyv - 1. fejezet   

Vissza az elejére Go down
 
2. könyv - 1. fejezet
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» SAO extra fejezetek
» II/4. fejezet: A második csapás

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Mesebirodalom :: Az Öröklét rabjai-
Ugrás: