HomeGalleryGy.I.K.KeresésRegisztrációTaglistaCsoportokBelépés

Share | 
 

 2. könyv - 5. fejezet

Go down 
SzerzőÜzenet
Agatha Ravenna Moon
A billentyű ördöge
A billentyű ördöge
avatar

Female
Hozzászólások száma : 769
Age : 32
Registration date : 2007. Jul. 27.

TémanyitásTárgy: 2. könyv - 5. fejezet   Kedd Szept. 29, 2009 12:15 am

5. fejezet

Kylie

Amint Arsenia lelép, Erica megköszörüli a torkát, s erre a nappaliban vagy tíz fokot hűl a levegő. Ha eddig mertem is reménykedni benne, hogy a büntetést megússzuk valahogy, most már messzire száll ez a lehetőség. A mesterem pillantása olyannyira szigorú, hogy még az én ereimben is megfagy a vér, holott én már elég edzett vagyok. Felébred bennem a félelem, hiszen nem tudom kitalálni, mit tervez ez a jégszívű szörnyeteg.
Egyenesen rám néz, és olyan bájos mosolyt villant a szemembe, hogy biztos vagyok benne, a mai napot még évezredekig emlegetni fogom, már ha túlélem a következő néhány órát.
- James hozzád tartozik, Kylie, ahogy Arsenia volt oly kegyes megemlíteni – mondja olyan hangon, mintha egy különösen értékes ajándékot nyújtana át. – Ennélfogva a büntetése is a te dolgod.
- Mi? – kérdem hökkenten. - Tudod jól, hogy képtelen vagyok rá. Ha rajtam múlik, megússza büntetés nélkül.
- Arról természetesen szó sem lehet. Vámpír vagy, édes szívem, és elég felnőttnek tartod magad ahhoz, hogy tanítványt nevelj. Itt az ideje, hogy elkezdj ehhez méltón viselkedni!
- Ezt nem várhatod el tőle! – szól közbe James, és még szorosabbra vonja a karjait a derekam körül.
- Hogy mit várok el tőle, és mit nem, azt én döntöm el – mondja Erica még mindig a bájos kislány álarcában. Ha nem lennének ennyire hidegek a szemei, talán még be is dőlnék neki.
- Nem! – jelentem ki szándékaim szerint ellentmondást nem tűrő hangon, ám a mesterem, mint mindig, most is ellentmond.
- Azt szeretnéd, hogy én intézzelek el mindkettőtöket? Akkor félő, hogy maradandó kárt teszek bennetek, és ezt nem akarom…
- Erica, kérlek… - próbálok könyörögni, de szokás szerint semmi hatást nem érek el vele. A mesterem mosolya elveszti báját, ismét jeges éjszakákat idéz.
- Kezdj hozzá, Kylie, még mielőtt elfogy a türelmem!
Veszek egy mély levegőt. Itt és most tényleg nem lesz más választásom, mint megkínozni Jamest, ennek ellenére még mindig úgy érzem, hogy képtelen vagyok rá. Lassan lefejtem magamról a férfi karjait, de még számomra is egyértelmű, hogy halogatom a pillanatot.
- Emlékszel rá, hogy mit tanítottam neked? – kérdezi Erica, immár hátradőlve, teljesen semleges pillantással. Gondolom, arra a tíz évvel ezelőtti alkalomra gondol, amikor megpróbált leszoktatni az érzelmekről. A következő szavai igazolják a sejtésemet. – Tedd félre az érzéseidet, mert most egyáltalán nincs szükség rájuk, és jobban is jársz, ha nem érzel semmit.
- Mintha az olyan könnyű lenne – morgom, de azért felállok. James követi a mozdulatot, a tekintetében félelem csillan, de azon túl egy másik érzés is: a bizalom. Bízik bennem, és ezt jó tudni.
Erica türelmesen várakozik, az arcáról semmit nem lehet leolvasni, mint rendesen.
Képtelen vagyok felfogni, hogy egyáltalán miért érdemel büntetést James. Megölt egy vámpírt, igen, ez tény, de olyan vámpírt, akit előbb vagy utóbb más is kinyírt volna. Hogy hogyan volt képes rá, gőzöm sincs – de a kanapén terpeszkedő mesterem megköszörüli a torkát, nem hagyva több időt a töprengésre.
- Csináld, Kylie – suttogja James, és inkább lesüti a szemét. Meg sem próbál védekezni. Hogyan volnék képes megkínozni valakit, akit szeretek? Főleg ilyes valakin elkezdeni egyáltalán. Még azokat a halandóknak sem okozok felesleges fájdalmat, akik felbőszítenek, vagy túl hevesen védekeznek.
Erica megelégeli a dolgot, és ő maga pattan fel a kanapéról, és a falhoz taszítja Jamest.
- Te folytatod, édes szívem, ha nem akarsz vele együtt szenvedni! – sziszegi nekem, majd mintha mi sem történt volna, lágy mozdulattal ül vissza a kanapéra.
James felnyög, ahogy találkozik a fallal, és lassan lecsúszik róla. Az ott maradó véres folt tanúskodik Erica erejéről.
Nagyot nyelek, bár én ezt is bőven elégnek tartottam volna.

James

Erica kis akciója váratlanul ér, képtelen vagyok védekezni ellene. A roppanásból ítélve eltört valamim, de a fájdalom késik néhány pillanatot. A tüdőmből kiszalad a levegő, és másodpercekig képtelen vagyok újabb lélegzethez jutni. Mikor újra sikerül, mintha kést forgatnának a hátamban. Hörögve jutok levegőhöz.
- Egyáltalán, miért kell megkínozni? – kérdezi Kylie. Mintha vastag falon át hallanám a hangját.
- Nem egyértelmű számodra? Megölt egy vámpírt, normál esetben halált érdemelne. Bár Morisayt ismerve az is kész csoda, hogy most nem őt gyászoljuk – hangzik Erica nyugodt válasza, majd szigorúbbra fogva a hangját hozzáteszi – A beszámolót későbbre tartogatjuk. Gyerünk, Kylie, mert a következő te leszel!
- Inkább kínozz meg engem, ha mindenképp ezt akarod!
Ne, kislány… jobb, ha én bűnhődöm, én még meg is érdemlem, te viszont nem tettél semmi rosszat. Lehet, hogy beszélni nincs erőm, de remélem, a gondolataim is eljutnak hozzá. Kylie szemei könnyeznek, míg én békésen hörgök a padlón, mert komolyan levegőt venni nem akaródzik, de valamennyit mégiscsak kell. De jó is volna, ha a vámpírok tényleg bírnák levegő nélkül!
- Még egy ilyen megszólalás, és megkapod, de mindkettőtöket úgy hazaváglak, hogy hetekig nyalogathatjátok a sebeiteket! – suttogja Erica fenyegető hangon.
Kylie végre megembereli magát, bár könnyek csillognak a szemében. Felém indul.

Kylie

Minden haragomat, vakító dühömet és gyűlöletemet összeszedem, amit Erica iránt érzek, de ettől még nem lesz fantáziám a kínzáshoz. Jameshez lépek, és felrántom a földről. Nem vagyok hajlandó meghallani a fájdalmas nyögését, sem felfogni, hogy mit művelek. Nem nézek a szemébe, rettegek attól, amit látnék… Keményen taszítom a falhoz, és a nyakánál fogva szorítom oda.
A vér szaga, a belülről marcangoló gyűlölet vakká tesz. Most először érzem igazán, hogy vámpír vagyok, tíz év óta nem volt még hasonló alkalom. James nyakába marnak a fogaim, holott nem is gondolom végig, mit csinálok. Most ő az áldozat, ismét, egy hónappal átváltozása után…
A vére sokkal jobb, mint először, bár már akkor is különleges volt. Most azonban vámpír, bármilyen fiatal, bármilyen gyenge is… Eltölt az édes, életteli íz, melyben valami mást is érzek, nem csak azt, amit már megszoktam. Élettől lüktet, de nem halandó élettől. Nincs benne a nappalok keserűsége, a félelem a haláltól, egyáltalán nincs benne az elmúlás oly megszokott, halvány mellékíze. Csak az örökkévalóság húrja pendül meg benne és bennem is…
Hirtelen ébredek rá, hogy fájdalmat okozok, s elönt az undor önmagam iránt. Nem, ez képtelenség, ez egyáltalán nem én vagyok! Elengedem a tanítványomat, és most először nézek a szemébe. A csalódás méregfullánkját látom benne, bármennyire is próbálja eltakarni előlem. Hátrálok, míg a dohányzóasztalnak nem ütközöm, míg James lassan ismét lecsúszik a fal mellett. Képtelen megtartani magát. A nyakán véres folt árulkodik arról, amit tettem. Csak egy pillanatra nézek oda, majd elfordítom a tekintetemet.

Erica

Ha Kylie azt hiszi, ennyivel megelégszem, hát nagyon téved, bár az is igaz, hogy James most elég szerencsétlen képet mutat. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy elégségesnek ítélném a büntetését. Még egyáltalán nem jár az ereje végén, még csak nem is mondanám túl soknak a vérveszteséget sem.
- Azt ne mondd, hogy ennyi volt a műsor – mosolygok rá a kis tanítványomra. A szemei egy pillanatra ismét felizzanak a dühtől.
- Ne várj tőlem ennél többet! – szinte üvölti a szavakat, és látom rajta, hogy legszívesebben már rohanna is, hogy rendbe hozza Jamest.
- Ám legyen – vonom meg a vállamat. – Regeneráld a sebeidet! Vagy még ennyit sem tanultál meg a mesteredtől? – vetem oda gúnyosan a férfinak. Kicsit ködös a tekintete, ahogy felnéz, talán a fájdalomtól. Nem lehet valami fényes állapotban, az bizonyos, de megérti a szavaimat, és megpróbálkozik a művelettel. Felnyög, amint a törött bordái a helyükre kerülnek, de jó fiú, aránylag csendben tűri a fájdalmat. Érdekes, először úgy gondoltam, James egy használhatatlan játékszer, és íme, kiderült, hogy sokkal gyorsabban tanul, mint a saját választottam. Még az sincs kizárva, hogy ő lesz az a bizonyos harmadik, aki nekem kell, de azért mérget még nem vennék rá. Az idő majd eldönti, de most egész más terveim vannak.
Kylie ugrásra készen figyeli James gyors ütemű felépülését, de a kelleténél jóval többször pillantgat az ajtó felé. Mintha nem merné megközelíteni a férfit. Irtózik, méghozzá magától. Ejnye-bejnye, a kicsi lánynak még rengeteget kell tanulnia.
- Ne reménykedj, Kylie, még egyáltalán nincs vége.
- Mi a fészkes fenét akarsz még, Erica? – robban ki belőle, vad sikoltásként az eddig gyülekezett feszültség. Nem sok híja, hogy nekem ugorjon, de egészen mást tervezek. Nem is válaszolok a kérdésére. Ideje megtanulnia, hogy hisztivel nem megy az égvilágon semmire.
James időközben rendbe rakta magát, egy hónapos létére kifejezetten ügyes.
- Most visszaadhatod a kölcsönt. – pillantok rá, miközben megpróbál talpra állni. - Jobban mondva: ez úttal a te dolgod megkínozni Kylie-t. Feltéve, hogy képes vagy rá.
- Miért tenném? – a döbbenete oly mértékű, hogy vicsorogni is elfelejt.
- Ha megteszed, eltekintek a további büntetéstől – vonom meg a vállamat. – Ha nem, akkor hetekig ki sem mozdultok a pincéből, de külön-külön zárlak be titeket, és magam gondoskodom róla, hogy ne unatkozzatok!

James

Fel nem bírom fogni, hogyan válhat valakiből ekkora szörnyeteg! Erica azonban még büszke is rá a jelek szerint.
- Mire jó ez neked? – kérdezem, és a múló fájdalom helyét düh veszi át.
- Ideális alkalom, hogy Kylie tanuljon is valamit. Kezdetnek a felelősséget. Hogy nem teremtünk vámpírokat csak úgy, kedvünk szerint. És hogyha már megtettük, vállaljuk is a következményeit. Kylie, van ellenvetésed?
- Nincs – rázza meg a fejét. Felsóhajtok, de még képtelennek érzem magam arra, amit Erica kér tőlem. Persze valahol mélyen tisztában vagyok vele, hogy gyakorlatilag a túlélésünk záloga, hogy megteszem, de szeretném odázni a pillanatot.
- Kezdj hozzá, James! – szól rám Erica. Kylie szemébe nézek. Még mindig ökölbe szorul a keze, de már nem néz az ajtó felé. Nagyon lassan, alig észrevehetően bólint, de közben jóformán kapaszkodik a tekintetembe. Felé indulok, és megpróbálok nem gondolni arra, mit művelek. Megpróbálok úgy tenni, mintha nem lenne tanúja ennek a jelenetnek. Megpróbálom azt, amit Erica hangoztat: nem érezni semmit, nem felfogni, hogy hogyan szorul össze a gyomrom, milyen erővel ostromolják a könnyek a szememet, milyen iszonytató a fájdalom emléke, amely épp hogy elmúlt…
Adjam vissza a kölcsönt. Ám legyen, ha úgysincs más választásom.
Már nem kell Kylie pillantása, sokkal vonzóbbá válik a nyakán kiragadó ér. Átkarolom a lány derekát, mint egy törékeny babáét, fogaim lassan közelítenek a bőréhez. A harapás óvatos, a szúrás pillanatnyi – majd teljesen eltölt a vére. Átölel a semmi, vérembe ivódik a lüktető élet, lelkemet eltölti a vöröslő üresség. Bársonytakaró. Élvezet. Öntudatlanság.
Ugyanaz, mint ami akkor is eltöltött, mikor Morisay megtámadott. Kardot használt, de meg sem tudott sebezni. Gyorsabb voltam nála, ő tűnt ügyetlen kezdőnek, dacára annak, hogy hány éves. Minden egyes kardcsapás elől elhajoltam, míg ő egyre bőszebben próbált engem megölni. Aztán kihasználtam egy pillanatnyi lehetőséget, hogy kicsavarjam a kezéből a kardot, s ugyanezt a pillanatot, hogy levágjam a fejét. Később nem is értettem, hogy lehettem erre képes.

Kylie

Megbízom Jamesben – ez a gondolat ad kitartást, hogy némán tűrjem a fájdalmat. Hogy ne mutassam ki, hogy ne látsszon rajtam. Csak megnehezítené a dolgát, ha sikítanék, tán még az is, ha csak felszisszenek… Megállom, egyetlen fintorgás nélkül, James válla fölött Erica szemeibe nézve. Nem érdekel, hogy véremet veszi, elvégre ugyanezt tettem vele: akkor is adnám, ha nem lenne muszáj, hiszen vissza kell nyernie az erejét.
Az ujjai a derekamba marnak, a fájdalom sokkal erősebb, mint vártam, de még képes vagyok tartani magam. Nem hirtelen marás, csak lassú, egyre erősödő szorítás, tökéletesen fel tudok készülni rá.
James egyre vadabbá válik, az én erőm pedig messzire száll. Ideje lenne tiltakoznom, de már képtelen vagyok rá. Nem tudom nyitva tartani a szemem – lassan elsötétül a világ.

Erica

Most csak figyelek. Meglepő, hogy James, akit soha nem tanítottam erre, maga fedezi fel az érzelmek nélküli élet gyönyöreit. Innen már nem lesz sok dolgom vele. A szíve olyan lassan dobog, mint az enyém: minden érzésétől megszabadult. Amit most csinál, azt viszont mégse kellene hagyni. Még a végén megöli a mesterét. Micsoda szégyen ez Kylie-nak… De most végre hajlandó azt tenni, amit tíz éve kértem tőle: ha fáj is, nem látszik rajta. Remek, a tervem tökéletesen sikerült – azazhogy majdnem. A kis tanítványom szíve dobban még egy utolsót, majd bénultan megáll.
- Elég! – szólok rá Jamesre. Magához tér, bár az első pillanatban zavart a tekintete. Elengedi Kyliet, s a kislány tehetetlenül zuhan a földre.
- Mi… mit tettem…! - kiált fel kétségbeesetten James, és egész a falig hátrál, aminek néhány perccel ezelőtt oly szépen csapódott neki. Tényleg, még festőt is kell hívni, ha nem akarom hosszú távon bámulni azt a kecses kis vérfoltot.
- Ne ess kétségbe! Igazán közel állsz hozzá, hogy az érzések soha többé ne uralkodhassanak feletted – villantok rá egy fagyos mosolyt, majd Kylie-hoz lépek. – Amíg a feje a helyén van, vagy amíg el nem hamvasztották, nem halt meg végleg. Ezt már mondtam neked is, neki is. Ne viselkedj úgy, mintha nem hallottad volna.
James agyáig lassan, de azért elhatolnak a szavak. Összeszedi magát, ellöki magát a faltól, és óvatosan közelebb jön.
Olyan szögben fordulok, hogy pontosan lássa minden mozdulatomat, és előveszem a mindig magamnál tartott kést. A most következő művelet egy cseppet undorító, de legalább képes megmenteni a tanítványomat. Ejtek egy elég mély vágást a bordái között, épp a szíve alatt, majd elfordítva a kést el is töröm a bordákat, hogy legyen hely. James megkövülten bámulja az eseményeket, látszik rajta, hogy szeretne közbeszólni, de visszafogja magát. Helyes.
Puszta kézzel nyúlok bele a sebbe, és tapintom ki a szívet. Halandóknál használatos szívmasszázs egy vámpírnak nem segít, ez viszont igen. A lélegeztetésre sincs semmi szükség. Vér kell, hogy a szíve magától is dobogjon, de először kézzel segítek rá.
- Te itatod – szólok hátra Jamesnek. Nem kérdez, csak villámgyorsan Kylie fejénél terem, letérdel, és a csuklóját felsebzi a fogával. Olyan ösztönei vannak, mint… a fenébe, mint nekem. Tehát a sejtésem igaz, és megvan a „harmadik”. Már csak Kylie-val kell kezdenünk valamit, és ezek után…
Mialatt pumpálom a szívét, a kislány szép lassan ébredezik. Először az ösztöne kel életre, a vér már nem csak csurog le a torkán, nyeli is szorgalmasan. Pislogva nyitja ki a szemét, és két korty között felnyög fájdalmában. Az egész háta ívbe feszül. Tudom, nem kellemes, de ezt most ki kell bírnia, hogy életben is maradjon.
Mikor a szemei nem csak vakon pislognak, hanem nyilvánvalóan látnak is, kihúzom a kezem a sebből. Jó pillanatomban vagyok, úgyhogy még segítek is neki begyógyítani a mellkasát.
- Szedjétek össze magatokat, és fél órán belül tűnjetek innen, mert kel a nap – ennyi az összes hozzáfűznivalóm az eseményekhez, miközben felállok, és a fürdőbe megyek, hogy leszedjem a kezemről a vért.
Nocsak, Robert nem jön haza? Gondolom, van hol töltenie a nappalt, különben már rég itt lenne. Bizonyára most épp látni sem bír. Az ő baja, én megvagyok nélküle, a jelek szerint ő nincs meg nélkülem.

Kylie

A mellkasom még mindig sajog, bár mostanra bizonyára nincs semmi baja. Hagyom, hogy James magához öleljen, és szeretnék újra megbízni benne, szeretném magam ráhagyni, de most már képtelen vagyok. Valaminek vége szakadt ezen az éjszakán. Viszolygok tőle, és iszonyodom magamtól.
- Jól vagy? – teszi fel az általános, ostoba kérdést.
- Jól – válaszolok ugyanolyan általánosan és ostobán, holott mozdulni sem tudok. A kimondatlan kérdéseimre a szemeiben kutatom a választ. Tehetünk úgy, mintha meg sem történt volna? Lehetünk valaha ugyanolyanok, mint voltunk? Csak én hiszem azt, hogy már… soha többé?
James végül a karjaiba vesz, de ő sem tud már mit mondani, ha nem is hallgatózom, de érzem, ahogy marcangolják az önostorozó gondolatai. Ha jobban leszek, megpróbálom megbeszélni vele. Mondjuk holnap éjjel.
Nagyon remélem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
2. könyv - 5. fejezet
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Mesebirodalom :: Az Öröklét rabjai-
Ugrás: