4. rész; Az új törvény
I.
Klasszicista épület, előtte polgárok. Épp akkor raknak ki rá egy hatalmas plakátot, melyen ez áll: „Kahogni mától tilos! Aláírás: A Kormány.” A polgárok megbámulják, néhányan összesúgnak.
Tamás: János! Látja maga, mi van kiírva?
János: Kahogni tilos… Még ilyet.
Tamás: Hát ki hallott már ilyet?
János: Hát ki látott már ilyet?
Tamás: Persze, persze.
János: S mondja kedves…
Tamás: Tamás. T-a-m-á-s.
János: Tamás. Tudom a nevét.
Tamás: Parancsol?
János: Bahogni még szabad?
Tamás: Én nem tudom. Ne próbálkozzunk szerintem. Voltaképpen mindegy is, nem? Ha kahogni nem szabad, akkor…
János: Már hogy lenne mindegy. Nézze csak! Bahogok!
Bahog.
Polgár: (felháborodva megtorpan) Na de uram! Hát nem látja a táblát? Türtőztesse már magát!
János: Hogyne látnám, de azért ne haragudjanak már az urak…
Tamás: Akkor felfogta, hogy nem szabad kahogni.
Polgár: Így van, ez mától törvény. Ilyen az élet. Amit tegnap még szabad volt megtenni, ma már nem. Kisebb dolgokért is kötöttek fel már embereket.
János: A büdös életbe! Én csak bahogtam!
Tamás: Megáll az ész, nem? Ez csak itt „bahog”. Idebahog, odabahog, aztán látja, már meg is van a baj.
János: Jaj, hagyjanak már békén. Eddig még mindig csak a kahogás, jobbra-balra, orrba-szájba, nem számít, mennyire egészségtelen, ha mértéktelenül élnek vele, muszáj volt kahogni. Ma már meg…
Megvonja a vállát, legyint.
Tulajdonképpen mindegy is.
Tamás: Szerintem nagyon is helyes, hogy betiltották. A kahogás öl, butít, nyomorba dönt.
Polgár: Úgy van!
Polgár elmegy.
János: Hülyeség.
Tamás: Ha nem vigyáz, még baja lehet a jövőben.
János: Szerintem nem bűn.
Tamás: Mondja ön, s magán kívül mindenki betartja, ha nem vette volna észre, a törvényt.
János: Tudja, ez vicces azért. Magánkívül.
Tamás: Nem ezt mondtam.
János: Jó, persze, csak akkor is, na. Vicces.
Tamás: Látja, én nem nevetek. Maga komolytalan. Nem is ártana magának, ha bekasztniznák.
János: Na de uram! Azért egy bahogás nem a világ vége! Nekem családom van! Na jó, feleségem, de akkor is!
Tamás: Gondolt volna rá előbb!
János: Bahogtam, rendben? Maga is hallotta. Az nem bűn még.
Tamás: A mai világban már mindegy. Ugyanaz a kettő szinte. Most az az egy betű, na az aztán tényleg sokat számít, hallja?
János: Igenis sokat számít. Tudja mit? Kahogok egyet, mindjárt észreveszi a különbséget a kettő között.
Tamás: Az istenit, jóember!
János: Mivan?
Tamás: Meg akar halni?
János: Nem. Most aztán megmutatom, milyen is egy igazi kahogás!
Tamás: Miattam aztán igazán nem kell…
János: Késő.
Kahog.
Csönd. Mindenki megáll, az emberek kérdőn néznek Jánosra.
2. Polgár: Kahogott.
Tamás: Kahogott.
János: Kahogtam.
Csönd.
Közeledik egy rendőrautó.
Rendőr: (kiszállva) Uram, kérem, jöjjön velem.
János: Hah!
Rendőr: Na maga csak ne hahogjon itt!
János: Talán már azt is tilos?
Rendőr: Ne szórakozzunk egymással!
János: Na és aztán miért akar engem bevinni?
Rendőr: Kahogás vádjával.
Tamás: Te jó ég! Na látja, János, hová vezetett az önhatalmú kahogása?
János: Fogja be. Ki bizonyítja mindezt?
Csönd.
Tamás: Én, én!
János leül, komótosan kiköti a cipőjét, majd hozzávágja Tamáshoz.
János: (nyugodtan) Anyád.
Csönd.
Rendőr: Beszállna akkor esetleg a rendőrautóba? Kénytelen leszek különben…
János: Egy istenverte kahogás miatt? Kérem uram, nekem családom van!
Tamás: Csak felesége!
János: Van még egy cipő a lábamon…
Csönd.
Tamás hátrébb áll.
Tamás: Látja? Bántalmaz. Fe-nye-ge-tő-zik.
Rendőr: János…
János: És ez egy demokratikus ország? Röhögnöm kell… Cigarettázni bezzeg lehet mindenhol.
Rendőr: Az nem zavarja a kutyát sem.
János: Kipróbáljuk? Majd a képébe fújom a füstöt, meglátom, mit szól majd.
Elővesz egy doboz olcsó cigarettát.
Rendőr: Tegye el!
János: Miért? Cigarettázni szabad, maga mondta. Amúgy pedig…
Kahog.
A rendőr kipattan a kocsiból, ráveti magát Jánosra, aki újra kahog.
Rendőr: (Tamásnak) Feküdj!
Tamás nagy nehezen lefekszik.
Tamás: Jaj, a derekam…
János: (röhögve) Hülyék.
Rendőr felpattan, képen törli Jánost.
Rendőr: Hivatalos közeg elleni erőszak és kahogás miatt.
János: Mit beszélsz te?
Ő is képen törli a rendőrt.
Rendőr: Erről. Parancsoljon.
Beülteti Jánost a kocsiba.
Tamás közben feltápászkodik a földről, hátrál.
Ne hogy azt higgye. Maga is jön.
II.
A helyszín Vidória rendőrségének kihallgató helyisége, ahol egy nyomozó faggatja éppen Jánost.
Nyomozó: János úr. Tisztában van azzal, hogy amit tett, az törvénysértő?
János: Nem, mert a kahogás nem bűntény.
Nyomozó: Tehát tisztában van vele. Látta a kiírást, nemigaz?
János: A kahogás nem bűntény.
Nyomozó: Vidóriában pedig igenis, az.
János: Miért?
Nyomozó: Tudja maga, milyen lenne az, ha valaki mindig csak kahogna? Egy idő után az összes vidóriai hazafi átvenné ezt a szokást, s akkor örökké mindenki csak kahogna.
János: De hát ez nem a világ vége.
Nyomozó: Persze, azután a csórók elfeledkeznének a családjukról, meg a munkájukról. Minek is bíbelődnének, ott lenne kéznél mindig a kahogás.
János: S az baj?
Nyomozó: De még mennyire! Tudja egyáltalán, mi az a kahogás? Az az ugatásszerű köhögés egy olyan utálatos megnyilvánulása, amely, ahogy mondják, ha élnek vele, megkönnyíti a lelket, kitisztítja a légutakat. Namármost. Felszabadít, s ezt nem engedhetjük meg. Veszélyes ránk nézve. Ki venne fájdalomcsillapítót, köhögéscsökkentőt ezután?
János: Kikérem magamnak, engem már akkor kinéztek a „tisztes” polgárok maguk közül, mikor még csak bahogtam.
Nyomozó: S azt hiszi, hogy az jobb? Az a borzalmasan zavaró pórias tüsszentés? Még jó, hogy kinézték. Megérdemelte. Pimasz fráter.
Csönd.
Miért János, miért? Végignéztem az aktáját, maga rendes, becsületes állampolgár volt eddig. És most? Köztörvényes bűnöző, kötél járna magának, ha csak ki nem toloncolják a Szigetre. Csalódtam magában.
János: Hát csak úgy kellett, na.
Nyomozó: Kellett?
János: Jól esett.
Hallgatnak.
Nyomozó: Na jól van, menjen maga a fenébe!
János: De…
Nyomozó: Takarodjon!
János: Köszönöm.
Nyomozó: Ne köszönje. Jövő héten kedden, a bíróságon.
Az épület előtt Tamás és János összefut.
Tamás: Kiengedtek?
János: Be vagyok idézve a bíróságra jövő hétre.
Tamás: Hát ez csodás. Engem is beidéztek.
János: Mert?
Tamás: Mert ott voltam, mikor kahogtál. Bűntárs vagyok.
János: Ne haragudj.
Tamás: Nem haragszom. Azért haragszom, hogy nem fojtottalak meg korábban. Mikor még lett volna értelme.
III.
A bíróságon. A falon óriás poszter, rajta felirat: „Hogyan kell helyesen pisilni?”. A követendő módot képek illusztrálják, külön a férfiaknál, külön a nőknél.
János felesége, Jánosné a vádlottak padján férje mellett, látszik, nem tudja, miért került a bíróságra. Mellettük Tamás, egy ügyész, egy rendőr, illetve kicsivel arrébb a védő szunyókál.
Jánosné: Miért nem szóltál semmit? Most mit mondok majd a barátnőimnek? Szégyent hoztál a családra, te… pernahajder! Azt mondtad, vásárolni megyünk, hogy veszünk egy új ágyat…
Csönd.
Franciát!
János: Asszony, ne sopánkodj! Azért vagyunk itt, mert kahogtam.
Jánosné: (elszörnyed) Mert te soha nem bírod visszatartani! Kahogni kell állandóan, mi? Ezért vagyunk itt most! Ezért tartunk itt most!
János: Asszony, ne sopánkodj.
Tamás: Asszonyom, ne sopánkodjon.
Jánosné: Hát már nem is érdekel, mit csinálsz!
János: Akkor se sopánkodj!
Tamás: Akkor se sopánkodjon, hallja ma’am.
János: Csak ne bizalmaskodjál itt a feleségemmel!
Tamás: Bocsánat.
János: Semmi. Tulajdonképpen még be sem mutattalak titeket egymásnak. Tamás, asszony. Asszony, Tamás.
Tamás: Örvendek.
Jánosné: Mocskos bűnöző!
János: Na de asszony!
Jánosné: Örvendek.
Bejön a bíró, éppen egy rendőrnek magyaráz.
Bíró: Mondtam is neki, ne hogy már ne vágjunk partiba, én meg a cimboráim, te büdös…
Ügyész: Khm, Bíró úr!
Bíró: ...mert nem arra való a rendőrótó, nem igaz?
Ügyész: (üvölt) Bíró úr!
Bíró: Ja, bocsánat.
Rendőr: Álljanak fel.
János: (súgva) Önkéntesek…
Tamás: El vagyunk veszve.
Rendőr: Hát ezt nem hiszem el… Mondom álljanak már fel, a szentségit!
Lassan mindenki feltápászkodik, kivéve a védőt.
Bíró: Jaj, nem kell itt ez a nagy felhajtás, hagyjuk már ezt. (cigire gyújt) Elég.
Leül mindenki. Kivéve a védőt, mert ugye az fel sem kelt.
Szóval, mint tudják, vagy nem tudják, tökmindegy, mi itt Vidóriában a kötetlen jogászi habitus hívei vagyunk. Mint valamikor a vadnyugaton. Vannak esküdtek, (megvetően rájuk mutat) na és aztán kit érdekel, úgysem érnek semmit. Ha kell, felköttetem magukat, szaros bűnözőket, ha meg olyan kedvem van, felmentem. Na. Vágjunk bele.
Ügyész: Bíró úr, a fővádlott kahogás bűne miatt ül itt, alvádlott pedig a bűntársa.
Bíró: Mi van, már kahogni egyedül nem is tud? Wc-re is együtt mennek? (ránéz a poszterre) Istenem, ez a tetves plakát, ennyire ne legyünk már hülyék, emberek.
Ügyész: És most közlöm az aktuális törvénycikkelyeket, ha valaki esetleg nem tudná (megvetően ránéz a bíróra). Tehát a 150.§ 1. bekezdése kimondja, hogy: „Ne kahogj felebarátod, illetve annak neje társaságában.
2. bekezdés: Egyáltalán ne kahogj.
3. bekezdés: Ne kívánd meg más kahogását, sem bahogását.
4. bekezdés: Aki valakit kahogásra kötelez, az a törvény által bűnösnek tartatik.”
Bíró: Köszönjük, majd átveszem. Lássuk a tényállást. Maguk egész életükben „normális” kisgazdag életet éltek. Büntetlen előéletűek. Ez nem mondható itt el mindenkiről (megvetően ránéz az ügyészre).
Tamás: Én még az általánost is kijártam!
Bíró: Na és. Aztán nézze meg, hova jutott…
Esküdtek: Folytassa, Bíró úr!
Bíró: Kösz. (biccent, közben boldogan füstöl) Tudja meg mindenki, ezek kahogtak a nyílt utcán!
Polgárok: Mocskos bűnözők!
Tamás: Én nem kahogtam.
Bíró: Hazudik! A sunyibb pofájú még meg is vert egy rendőrt.
Csönd.
Esküdtek: És?
Csönd.
Ügyész: Őööö… Szükség van még rám? Dolgom lenne.
Bíró: Jólvan, menjél, aztán szombaton foci. Úgy kikaptok, hogy öröm lesz nézni.
Ügyész: Azt csak hiszed, Ferikém (kacsint). Lealázunk.
Ügyész kimegy.
Esküdtek: Gyilkosok, ócska elvetemült rablók!
Jánosné: És én ezzel bújtam ágyba…
Esküdtek: Gengszterek!
János: Na, azért ne mondd, hogy nem élvezted.
Esküdtek: Pedofilok!
János: Na álljon meg a menet! Azok azért nem!
Tamás: Így van, tudják már azért, hogy mit beszélnek!
Esküdtek: Jó.
Csönd.
Rohadék pánszláv fanatisták! Takarodjanak a Szigetre!
Tamás: Na már azért kérem…
Bíró: Na jó. Hol egy rohadt titkárnő? Vagy jegyző, vagy ki a franc? Ezt a szemét rendszert, ha a Főnöknek nincs, nekem miért lenne, mi? Borzadály. Na, akkor írom én. Tehát 100 év magány a szigeten…
János: 100 év?
Tamás: 100 év?!
Bíró: Igaz is. 150.
Jánosné: 200 ezeknek a szemétládáknak!
János: Na de szívem…
Esküdtek: 300!
János: Hát ez őrültség!
Bíró: Őrültség? (kérdezi nyugodtan, majd üvöltve folytatja)
Nem, ez Vidória!
János: Te, asszony! Én most válok el tőled! De legalább a Szigetre nem jössz utánam.
Bíró: Nagyon téved, uram. Maga után megy. Újfajta szigorítás, esetükben úgy látom, be is válik.
János: Na ne röhögtessen.
Bíró: De bizony.
Jánosné: Kérem, uram!
Bíró: Nem érdekel. Bánta volna meg, mikor elvette magát.
Jánosné: Miért nem a III. Brianhez mentem feleségül?
Csönd.
IV.
Két hét telt el. Azóta János, a neje, és Tamás a Szigeten élnek.
Egy kietlen partszakasz, sehol épület, mindenhol hülyék, iszákosok, naplopók. Csak kahogni nem kahog senki. Tökéletes anarchia. Három hősünk napágyon sziesztázik.
János: Végre, pihenhetünk.
Tamás: Barátom, milyen jó, hogy akkor kahogtál.
Jánosné: Szeretlek, édesem.
János: (félénken) Kahoghatok még egyet? Olyan jól esne…
Jánosné: (elnézően) De csak egy utolsót, cicám.
János nekikészül, aztán…
János: Nem megy.
Tamás: (felháborodva) Mi az, hogy nem megy?
János: Egyszerűen nem megy, na.
Jánosné: Na ne szórakozz, te istenverte semmirekellő! Kahogj!
János: Nem megy, és kész! Nem tudom, mi történt velem. Biztos a megrázkódtatás…
Jánosné: Megrázkódtatás, mi? Bitang! Egy picit el vagy engedve, aztán már kahogni se tudsz!
Tamás: Naplopó!
János: Na most már elég legyen! Miattam vagyunk itt, miattam „nyaraltok” itt, a pofám leszakad tőletek.
Tamás kést ránt.
Tamás: Kahogjál, te stricisegéd!
Jánosné: Szúrd le a disznót!
János: (ijedten elugrik) Most már aztán tényleg elég legyen! Mi ez az őrület?
Tamás már majdnem leszúrja, ekkor felbukkan a távolban egy hajó. Láttára Tamás elrakja a kést.
Hülyék: (felállnak) Hajó, hajó, hajó, hajó…
János: Mi a fészkes fene folyik itt?
Hülyék: Hajó, hajó, hajó…
A hajó kiköt, felbukkan egy ügynök, iratot tart a kezében.
Ügynök: Nemde ön János?
János: Én vagyok.
Hülyék: Hajó, hajó, hajó, hajó…
Ügynök: Olvassa.
János remegő kézzel kibontja, végigfutja a sorokat. Láthatóan megkönnyebbül.
Tamás: Na, mi van benne?
János: A Kormány megkegyelmezett nekünk! Hazamehetünk!
Megcsókolja a feleségét.
Jánosné: (ingerülten ellöki magától) Hülye vagy? Én maradok!
Tamás: Ahogy én is!
Ügynök: Nem lehet, ez parancs! Szigorúan tilos „normális” polgároknak a Szigeten tartózkodni.
Hülyék: Hajó, hajó, hajó, hajó…
Jánosné: Még két percig ezt csinálják, én felkötöm magam!
Ügynök: Nyugodjon meg asszonyom, higgye el, még rosszabb, mikor repülőt látnak, vagy helikoptert. Na, azt nem kívánom senkinek. Meg mikor ételhiány van…
Jánosné: Ételhiány?
Ügynök: Persze, hát ez nem nyaralóhely, ha nem vették volna észre! Ide ritkán érkezik élelem.
Tamás: Akkor hazamegyünk!
Elkezdenek a hajó felé kievickélni a hülyék tömegén át.
Ügynök: Várjanak! Vidóriában tegnap óta új rendelet van érvényben! Mostantól kötelező a kahogás! A hajóra is csak úgy mehetnek fel, ha előtte kahognak egy egészségeset!
Tamás és Jánosné összenéz.
János: Muszáj?
Ügynök: Pont maga kérdezi, hát maga mestere ennek, ha jól tudom (mosolyog Jánosra, és hátba veregeti). Na, ki kezdi? Kezdje az egyetlen jelenlévő hölgy!
Jánosné kahog egyet, finomat, nőieset. Látszik, nincs hozzászokva ehhez.
Maga jön (néz az ügynök Tamásra).
Tamás kahog.
Na, most jön a mester! Halljuk, zsenikém!
Csönd.
Uram?
Csönd.
Jánosné: János!
Csönd.
János: (visszasétál a hülyék közé) Hajó, hajó, hajó, hajó…
