A gyermekek hálátlanok…
Mikor kinyitja szemét a világra,
S meglátja, ki bátor, ki gyáva,
Felismeri az igazat, a hamisat,
Tudja a jókat, a gonoszokat…
Visszapillant múltjára,
Szeretett családjára,
Álmaira, miket derékba törtetek,
Mondván, mert szeretitek!
Most már látja a valóságot,
Kegyetlenséget, számítást arcodon,
Szánni való életképed…
Végre ébredni kezd!
Undorodva fordul el tőled,
Egy életre elege van belőled,
Könnyeit gyorsan letörölve,
Elindul a jövőbe…
Néha még visszanéz,
Fájdalom szorítja össze szívét,
Fáj neki a gyerekkora,
Téged kíván helyébe oda!
Te pedig egyre csak ezt mondogatod:
A gyermekek hálátlanok…
A gyermekek hálátlanok…