Van, hogy egy barát

Van, hogy egy barát,
De lehet, hogy tévedés,
Bizalom, mely több karát,
De lehet, hogy csak könnyezés.

Egyszer a szemedbe vigyorgott,
Máskor csak szimplán kihasznált,
Mindeközben rád mosolygott,
S ebből te mit sem láthattál.

Ő az, kiben mindig megbíztál,
S nem láttad, milyen is ő,
Bárányként a szívedbe sétált,
S onnan indította útját.

Te ezt észre sem vetted,
Mert tán nem is akartad,
Bár voltak, kik figyelmeztettek,
Tőlük fejedet mégis elhajtottad.

Céljai lebegtek szemei előtt,
S te ezek útjában álltál,
Ezért kellett, hogy a szívedbe férkőzzön,
Majd onnan induljon tovább.

Most úton van mindezek felé,
Eközben áttiport lelkeden,
S közben nem nézett maga mögé,
Hogy mit is hagyott a szívedben.

Az örökös bizalom elvakított,
Ezért nem láthattad előre,
De legalább arra rávilágított:
Szükséged rá nem lesz a jövődben.

Szétváltak a baráti utak,
De jön ő majd még vissza,
S te akkor add majd neki oda,
Mit ő adott, mikor nem nézett vissza!