Vak világ

Vak világ

Bársonykezét nyújtja feléd az ég,
De bárhogy várod, nem jön eléd.
Puha illatot lehel a Föld,
Az élet kéri: meg ne öld!

S te mégis tanácstalanul
Várod, hogy nyomorult
Léted eléd tárja titkát?!
Figyel még valaki rád?

Nem, csak sötétség honol,
Gyermeki szív zakatol,
S te sejted, hogy valahol
Kit szeretsz, tettedért lakol.

Leereszted a bűnös kést,
S ellenőrzöl minden rést:
Felkoncolt életedbe nincs bejárat,
Csak biztonság és magány várhat,
Úgy hiszed.
S minden a tied!

Az égbolt összes csillagát,
Isten minden vagyonát,
A földi jókat, kéjeket,
Uralni az életet,
Megtanulni a halált,
Koldus szerény mosolyát,
Gazdag ember végzetét,
Óvó anya félelmét:

Megkaptál hát mindent, mit
Ember megkívánhat itt
A földi pokol tüzében,
Isten szülő méhében.

De szabadulni sosem fogsz,
Mindent beterít a kosz,
Mocsok és förtelem
Szörnyűség és félelem.
Hogy ne higgy többé semmiben!

Vak világ, hát csodát hiába tesz már az istenek népe?
Vigyáz rád, s szitkot, átkokat kap csak cserébe?
De most az egyszer nézz fel az égre,
E csodás, aranyló fénybe,
S mit ott látsz, az szívedet érje!