12. fejezet
Reggel Arany ébresztette a lányt. Aventurin olyan álmos volt, mintha csak néhány percet aludt volna. Miután kissé magához tért, felöltözött. Már rég nem kellett az újoncok ruháját viselnie. A Bázison viszont hagyomány volt egyrészes ruhában járni, amelyet a derekánál öv csatolt össze. Ez a ruha térdig ért, s egy szűk nadrág egészítette ki, férfiaknál és nőknél egyaránt. A ruha színe is meg volt határozva. Rangonként, vagyis inkább foglalkozásonként változott. Arany maga – nevéhez és rangjához híven aranyszínűben járt. Az átalakítók kéket, a megfigyelők fehéret, a beszerzők zöldet, a kiképzők szürkét viseltek. Aventurin – harcos lévén – vörös ruhát vett fel. Ezek a ruhák jelölve voltak az odalent eltöltött évek szerint. Tízévenként került egy-egy flitter a ruha nyakára. Így Arany ruháján már négyszázötvenhárom jelzést lehetett összeszámolni. Aventurinéra viszont még egy sem került.
–Hány óra van? – kérdezte a lány, miután felöltözött.
–Helyi idő szerint reggel hét. A felszínen este kilenc.
–Ilyen sokat aludtam? – kérdezte meglepetten a lány.
–Bizony, kimerített az utazás. – válaszolt mosolyogva Arany.
–Mozgalmas út volt, azt meg kell hagyni. Most pedig, ha jól értem, be kell számolnom neked a kalandjaimról. – mondta Aventurin.
–Nem, nem kell. – mosolygott Arany – csak szeretném, ha elmesélnéd, hogy milyen volt a küldetésed. De nem itt.
–Akkor hol? – értetlenkedett a lány.
–Nincs kedved felmenni a felszínre? A tópartra. Az ilyenkor már teljesen kihalt. De lehet, hogy egy időre teljesen eleged van belőle.
–Dehogyis! – szólt közbe Aventurin. – Menjünk fel.
A csigalépcső most is hihetetlenül hosszúnak tűnt, de Aventurin azzal érvelt magában, hogy egyszer ezt is meg kell szoknia. Ugyanúgy, ahogy a Bázis térképét is érdemes lesz megtanulnia.
Mikor felértek, valóban sötét volt. A Hold az első negyedében járt, már nyugaton. Megkerülték a tavat. Egy kis félszigeten álltak meg. Ennek az út felőli oldalán állt egy kőlapos asztal, mellette padokkal s fölötte palatetővel. Itt nem volt teljesen sötét – egy utcai lámpa világította meg a területet.
Arany és Aventurin egymással szemben ültek le. Egy kis ideig egyikük sem szólalt meg. Aztán Arany törte meg a csendet.
–Nos, elmeséled, hogyan hajtottad végre a második feladatodat?
–A megfigyelők nem számoltak be neked? – kérdezett vissza Aventurin.
–De igen. De a te szádból szeretném hallani.
És Aventurin mesélt. Elmondta, hogy már a repülőn találkozott Gáborral, és hogy akkor még nem is sejtette, hogy ő a célpont. Elmondta, hogyan találta meg a Viperákat, majd hogyan sikerült beépülnie és megszöknie tőlük, s hogy végül hogyan adta fel őket. Mesélt a szöktetésről és a kalandos hazaútról is. Mindezt Arany némán hallgatta. Mikor Aventurin a végére ért, apja elégedetten dőlt hátra.
–Bevallom, nem számítottam rá, hogy ilyen ügyes leszel. Az első feladatot sokkal rosszabbul szokták végrehajtani. A te helyzetedet ráadásul még a Menny Társasága is megnehezítette.
–Ez igaz – helyeselt Aventurin. – Farkassal az elejében nem volt könnyű dolgom. Az ő elveik ráadásul nem tiltják az emberölést.
–Valóban nem. Ha egy ember meghal, a lelke Istenhez kerül. Ez nekünk nem használ, ők viszont így oldják meg a problémáikat – Arany itt nagyot sóhajtott – De most, ha kipihented magad, egy új program vár rád.
–Egy újabb feladat? – kérdezte rögtön Aventurin.
–Nem éppen – rázta a fejét Arany.
–Hát akkor?
–Lucifer magához hivat.
A lány elképedt.
–Mi… De hogyan?
–Ne aggódj, én is jártam már nála. Rajtam kívül senki más, úgyhogy ez nagy megtiszteltetés.
–Hogyan kell lemenni hozzá?
–Nem bonyolult, de majd megtudod.
–Mikor?
–Még ma.
–De miért hivat?
–Azt majd ő maga mondja el. Én sem tudom. Indulhatunk vissza?
–Persze!
Mindketten fölálltak és a tavat megkerülve visszamentek a csapóajtóhoz. Aventurint lefoglalták gondolatai. El sem tudta képzelni, mit akarhat tőle Lucifer. Talán egyszerűen csak kíváncsi rá? Nem valószínű…
Még mindig ezen töprengett, mikor leértek a Bázis szintjére. Zafír már várta őket. Nagyon izgatott volt.
–Na gyere! – mondta a lánynak. A Bázis Aventurin számára eddig ismeretlen részén jártak. Errefelé a folyosók vörösek voltak. A lámpák narancsszínű fénnyel világítottak. Aventurinnak pislognia kellett. A fényektől kissé káprázott a szeme. Egy díszes, kapunak is beillő ajtón belépve egy kör alakú helységbe kerültek. Itt a plafont teljesen elfedték a neontáblák, amelyek, a rajtuk lévő festett üvegnek köszönhetően vörösen világítottak. A szoba falai feketére voltak festve. Középen egyetlen ágy állt, a fal mellett pedig három állvány, rajtuk egy-egy – szintén fekete – gyertyával.
–Feküdj le! – mondta Zafír. Aventurin engedelmeskedett. Arany meggyújtotta a gyertyákat.
–Csukd be a szemed. Lazíts! – mondta a férfi. Aventurin megpróbált lazítani, de annyira izgult, hogy ez szinte képtelenség volt.
–Hamarosan le fog állni a szíved, s csak akkor indul el újra, mikor visszatértél. – magyarázta Zafír.
Aventurin érezte, hogy légzése lelassul. A szemét már, ha akarta volna, sem bírja kinyitni. A testét sem érezte, agya mintha teljesen kiürült volna.
A következő pillanatban egy hatalmas csarnokban találta magát. A mennyezet olyan magasan volt, hogy Aventurin nem is látta. Két oldalt faragott kőoszlopok sorakoztak, melyeket a legelképesztőbb motívumok díszítették. Rajtuk örök fényű fáklyák világítottak. A csarnok közepén vörös szőnyeg futott végig. A falak távoliak voltak, s az oszloperdő el is takarta őket. Hosszúságában viszont a csarnok talán kétszáz méter lehetett.
A lány elindult a szőnyeg mentén, melynek végén egy trón állt – Lucifer trónja.
Mikor a lány elég közel ért, megpillanthatta magát a Sátánt. Nem tudta, hogy várta-e ezt a találkozást. A lelke mélyén mindig is tudta, hogy el fog jönni ide, de inkább félt tőle. Most, hogy szemtől szemben álltak, megállapította magában, hogy Lucifer egyáltalán nem néz ki félelmetesnek – a szarvaitól eltekintve. De ezek a szarvak is mintha csak a látszat kedvéért lettek volna ott. A földön oly jól ismert lópatáknak nyomuk sem volt.
Ekkor Lucifer megszólalt. Legalább is Aventurin hallotta a hangját a fejében, pedig Lucifer szája nem mozdult.
–Azért hivattalak, mert kíváncsi vagyok rád. Szeretném tudni, hogy alkalmas vagy-e arra a feladatra, amit rád akarok bízni.
–Milyen feladat? – gondolta Aventurin.
–Várj még – válaszolt Lucifer. – A feladat nagyon nehéz. Te vagy az egyetlen, aki talán végre tudja hajtani. Senki nem tudhatja meg, mit bízok rád, rajtad és rajtam kívül. Még az apád sem.
–Egy utolsó, mindent eldöntő háború készül a Pokol és a Menny között. Aki ebben győz, azé lesz az egész föld. Aranynak kell ezt a háborút levezetnie, ebben már tett szert némi gyakorlatra. A te feladatod ez alatt az lesz, hogy beépülj a Menny Társaságába.
–Volt már hasonló feladatom – gondolta Aventurin – de az nem sikerült.
–Most sikerülni fog. Két éven belül ott kell lenned, mint teljes jogú tag. Egyvalakit vihetsz magaddal. Neki elmondhatod, hogy mi a feladatod. De ne feledd: senki más nem tudhatja meg.
Aventurin bizonytalanul bólintott.
–Hogy mikor kezded el, - folytatta Lucifer - az is rád van bízva. Arany két év múlva indítja a háborút. Te leszel a biztosítékunk. Ekkor kell majd gyengítened a másik oldalt. Legjobb lenne, ha a vezetőjüket megölnéd, és nem is akárhogyan. Minden csepp vérének ki kell folynia, mielőtt meghal. Akkor a lelke hozzám kerül. Ne feledd: van egy nagy előnyünk velük szemben. Arany vezetett már néhány háborút, ők viszont száműzték az első emberüket. Te magad ölted meg. Az utóda sokkal gyengébb. Mondd hát: képes leszel végrehajtani ezt a feladatot?
–Mindent megteszek, ami tőlem telik. – válaszolt a lány.
–Akkor jó. Bízom benned. – mondta Lucifer. – Most menj. Légy nyugodt. Két éved van rá.
Aventurin elköszönt és megfordulva elindult a Pokol bejárata felé. Két lépést sem tett azonban, mikor érezte, hogy felemelkedik. A következő pillanatban már a saját testében volt. Kinyitotta a szemét. Érezte, hogy szíve elkezd dobogni, s a vér csak úgy buzog az ereiben. Arany eloltotta a gyertyákat, majd a lányhoz lépett.
–Remélem, végrehajtható feladatot kaptál tőle – csak ennyit mondott. Aventurin nem válaszolt, de közben arra gondolt, hogy erre még kétszáz év sem lenne elég, nemhogy kettő.
A következő napokban sosem tapasztalt érzés lett úrrá rajta – a félelemé és a tanácstalanságé. Arany még nem bízott rá semmilyen feladatot, s a Bázison nagyon lassan teltek az órák. Mikor viszont egyszer visszagondolt, meglepődve tapasztalta, hogy már egy hónap is eltelt, mióta Lucifernél járt.
Senki nem tudhatta meg, milyen beszélgetés zajlott le kettejük között, bár Zafír minden adandó alkalommal faggatózni kezdett. Aventurin az esetek többségében csak bosszúsan legyintett. De volt egy pont, ahonnan már nem bírta tovább.
–Nem árulhatom el, Lucifer a lelkemre kötötte. Különben is, Arany nem kérdezett semmit. Neked miért olyan nehéz megértened? – mondta ingerülten, s ezzel sikerült vérig sértenie barátnőjét. Zafír ezek után belátta, hogy nincs értelme kérdezősködnie, sőt, valahol mélyen igazat is adott a lánynak, de aztán kerülni kezdte Aventurin szobáját.
Aventurin pedig két nap múlva – nagy megkönnyebbülésére – újabb feladatot kapott. Már úgy érezte, senki sincs a közelében, akit ismerne. Még az apja is idegen volt, mióta a lány visszajött a Pokolból.
Az új feladat értelmében fel kellett keresnie és el kellett fognia egy férfit, aki valahonnan megtudott néhány fontos dolgot a Pokol Társaságáról.
A gond csak az volt, hogy a férfi nagyon magas rangú katona volt. Aventurin pedig nem volt biztos benne, hogy el tud fogni egy ezredest.
Ezt a feladatot nem egyedül kellett megoldania. Réz is vele ment. A férfi bizakodva tekintett a lányra, hisz látta őt már korábban is akció közben. Szótlanul szedték a lépcsőfokokat. Aventurin a gondolataiba mélyedt. Nem tudott szabadulni attól az érzéstől, hogyha most felmegy a felszínre, már nem jöhet vissza többé. Fontolóra vette, hogy elmondja Réznek, mit hallott Lucifertől, de végül úgy döntött, hogy egyelőre csak vár és megpróbálja végrehajtani az Aranytól kapott feladatot. Réz ebben segített neki, de hogy a Menny Társaságába beépülni is segítene… Ezt nem várhatta el tőle.
Réz sem szólalt meg, míg le nem csukódott mögöttük a csapóajtó. Akkor megmutatta a lánynak, hogy melyik kocsival fognak menni. Az egy újféle, piros autó volt. Beszálltak és már indultak is
A kérdéses katonatiszt neve Kőműves Sándor volt és éppen Szentesen teljesített szolgálatot. Az, hogy honnan szerezte információit a Pokol Társaságáról, egyelőre titok maradt.
