9. fejezet
Hamarosan beesteledett. A Viperák többsége aludni tért, valószínűleg a szomszédos társasházban. Az udvaron mindössze két őr maradt, azok is mozdulatlanul ültek egy padon. Az egyik feje a másik vállára bukott. Mindketten mélyen aludtak.
Ekkor Aventurinban megszületett az elhatározás: egyszerűen kisétál az épületből, s másnap majd a főbejáraton kopogtat.
Kinyitotta az ablakot, s kilesett rajta. Az első emeleten volt. Innen könnyedén le tudott mászni.
Mindössze négy csavarral rögzítették a rácsot annak idején, de már csak kettő tartotta igazán. A két alsót egyszerűen kivette, a felsők viszont már több gondot okoztak. Kis lazítgatás után azokat is sikerült eltávolítani. A rácsot beemelte a szobába, ő maga pedig kimászott az ablakon, s hang nélkül érkezett a földre. Csendben elosont az alvó őrök mellett. Hold nélküli éjszaka volt. Csak a csillagok szikráztak. A sötétben is megcsillant valami a padon - a két pisztoly. Szemmel láthatóan úgy voltak letéve, hogy a férfiak keze ügyében legyenek, ha bármi baj van. Utóbb azonban az álom arrébb mozdította a kezüket, s Aventurin, a lehető legóvatosabban elvette a két fegyvert. Jól ismerte ezt a típust is: még a Bázison tanult meg lőni vele. De egy ilyen lövés túl nagy zajjal járt volna, s a lány nem merte megkockáztatni, hogy az egész bandát fölverje. Egyébként sem ölt embert, ha volt más kiút - ez a Pokol Társaságának egyik fő törvénye volt.
A belső udvart majdnem közrefogta az U-alakú épület, egyetlen kivétel maradt. A szemben lévő oldalt mindössze egy két és fél méter magas téglakerítés zárta el a külvilágtól. Aventurin nekifutott, és sikerült megkapaszkodnia a fal tetejében. Fölhúzta magát, s leugrott a túloldalon.
A landolás keményebbre sikerült, mint szerette volna. A kerítés túloldalán egy mély árok húzódott, amelyet a sötétben előzőleg nem vett észre. Először megtapogatta a zsebeit: a pisztolyok még benne voltak. Megnyugodva állt fel.
Az addig rendben is van, hogy a kijárat megvan - futott át az agyán -, de hol a főbejárat?
Ebben a pillanatban riasztó szólalt meg az épületben. Kegyetlenül visított. Valószínűleg észrevették a szökést, vagy csak az őrök ébredtek fel. Aventurin futni kezdett. Hátrapillantott; nem követte senki. Kicsit lassabbra fogva lépteit megkerülte az épületet. A sziréna még mindig nem hallgatott el.
Ugyanoda jutott ki, mint aznap délelőtt. A kocsiját már nem találta meg - valószínűleg a Viperák azt is “biztonságba” helyezték.
A sötétben nehezen találta meg a csapóajtót. Először úgy gondolta, lemegy rajta, de aztán másképp döntött. Mára már eléggé felzavarta az egész csapatot, nem akarta, hogy még az éjjel újra elkapják. A közeli parkolóban várta meg a pirkadatot.
Addigra már nagyjából megnyugodtak a Viperák, bár nem tudták, hogy a fogoly, aki gonosz csellel befurakodott közéjük előző nap, s most csak úgy megszökött, mennyit árulhat el a rendőröknek. Habár, őt is körözik, elvileg. De az is lehet, hogy a rendőrség éppen a csel érdekében rakta fel a lány képét a listára. Ki tudja, hogy mikor fog rajtuk ütni egy hadseregnyi rendőr Balogh Kitti közreműködésével?
Aventurinnak - mert az ő ideiglenes neve volt Balogh Kitti - viszont esze ágában sem volt a rendőrségre menni. Reggel a gyárépület előtt, egy jól látható helyen állva várta meg, hogy valaki a Viperák közül kijöjjön érte. Nem kellett sokáig várakoznia. Hamarosan ugyanaz a két férfi jött elé, hogy bekísérjék, akik előző nap rátaláltak. Enyhén szólva meglepődtek, mikor látták, hogy a lány, aki éjjel szökött meg, most feladja magát.
–Lenne szíves ezt megmagyarázni? - kérdezte a magasabbik.
–Nektek nem - válaszolt Aventurin, s - meg sem várva, míg a két férfi megbilincseli, elindult a csapóajtó irányába, hisz ők is onnan jöttek ki. A kettő éjjel szerzett pisztolyt még nem említette meg, nem is használta őket.
A bejutás trükkjére is rájöhetett: a lépcső előtt volt egy szerkezet, amivel átmenetileg ki lehetett kapcsolni a riasztót. Mindössze egy számkódot kellett beütni. A kód egyszerű volt: The Adders (A Viperák angol nevének) telefonos számkódja: 8431233377. Aventurin először nem tudta leolvasni, de nem is érezte szükségét. Ha valóba tag lesz - ha tag lehet, - majd bizonyára megtanítják rá.
Kísérői most is Gáborhoz vitték - bár inkább Aventurin vezette őket. Könnyedén megtalálta a Vezér szobáját. Mikor benyitott, Gábor meglepett képet vágott.
–Megmagyarázná, mit csinált az éjjel? Mi volt ez a cirkusz?
A lány nem jött zavarba. Először is kirakta a két pisztolyt az asztalra, csak aztán kezdett bele a magyarázatba.
–Csak próbára akartam tenni, mennyire védik magukat. A két őr, akiknek az udvart kellett volna figyelniük, mélyen aludtak. Persze magamat is próbára tettem ezzel.
–Van fogalma róla, hogy mit éltem át az elmúlt nyolc órában? - kérdezte Gábor dühtől eltorzult arccal. - Egész nyugodtan kivégeztethetném, akár itt helyben. Aventurin azonban csak legyintett.
–Nem akar kivégeztetni.
–Ezt meg honnan veszi? - kérdezte meglepődve Gábor. Ő, akinek hatalma egy egész városra kiterjedt, most kijön a sodrából, egy egyszerű kislány miatt? Akinek ráadásul még a repülőn azt tanácsolta, hogy messzire kerülje el Párizst. Most kiderült, hogy a lány sokkal többre képes nála. De vajon honnan ez a képesség?
Aventurin fensőbbséges nyugalommal nézett Gábor szemébe, úgy válaszolt:
–Ha valóban meg akarna ölni, akkor önmaga tenné meg.
–Miből gondolja? - kérdezte Gábor, miközben, talán, hogy valamelyest leplezze idegességét, szivarra gyújtott. A kellemetlen füst megcsapta a lányt. Nem válaszolt. De Gábor maga is tudta, hogy Kittinek - mert ő így ismerte - igaza van. Ha bárki árulóvá vált a Viperák közül, azzal saját kezűleg végzett. Ezt tette volna a lánnyal is.
–Számít valamit is? - kérdezett vissza Aventurin.
–Nem. Nem számít - Gábor elgondolkozott - Azt már bebizonyította, hogy ügyesen tud szökni. De vajon egy feladatot is végre tudna hajtani?
–Egy feladatot? Hát persze. Attól függ, miről lenne szó - Aventurin inkább nem említette, hogy éppen egy feladatot hajt végre.
–Nagyon egyszerű. Van néhány vevőnk, akik egy ideje nem fizetnek. Megvan a nevük és a címük. Mindössze a pénzt kell behajtania rajtuk.
–Hány ember?
–Tizennégy. Menni fog?
–Igyekszem.
–Az nem elég. Két emberem magával megy. Kap fegyvert, és három napot, hogy megszerezze a pénzt. Pierre, László, ti lesztek a kísérői. - fordult két megtermett férfihoz. Az egyik, valószínűleg Pierre középkorú volt, és meglehetősen erős testalkatú. László viszont húsz év körüli… - Ha bármit elszúr, öljétek meg, értve vagyok?
A két férfi bólintott. Aventurin László arcát fürkészte. Valahogy gyanús volt neki. A mélykék szem, a fekete haj. S ahogy a szemébe nézett, végtelen mélységet látott benne. Valami végtelen… bölcsességet? Biztosra vette, hogy nem a Pokol Társaságának tagja volt. Akkor pedig...
Aventurinban szörnyű gyanú fogalmazódott meg.
–Akkor talán indulhattok is - szólt Gábor s ezzel kizökkentette Aventurint a töprengésből. Egy pisztolyt nyújtott át a lánynak - Nem muszáj használnod, de nem árt, ha van nálad ilyen is - mondta.
Aventurin elköszönt, s a két férfi kíséretében kilépett az ajtón. Nem hitte volna, hogy ilyen könnyen sikerül majd a Viperák bizalmába férkőznie, de másfelől aggasztotta László valódi kiléte. A fiatal férfi ugyanúgy méregette a lányt, mint Aventurin őt. Egyikük sem volt teljesen biztos a dolgában.
Lent az utcán már várta őket egy kocsi. Fekete sportautó volt, drága, de nem feltűnő járgány. Mindhárman beszálltak. Pierre vezetett. László és Aventurin a hátsó ülésen foglaltak helyet.
–Nos, Kitti, megmondanád, hogyan csináltad? - fordult a lányhoz, immár magyarul beszélve. Pierre nem értett ezen a nyelven. Aventurin nem válaszolt. László folytatta - Meglep, hogy tegezlek?
–Egyáltalán nem. Ha jól sejtem, mindketten megszoktuk már.
László kajánul elmosolyodott - Szóval felismertél. Mi tagadás, én is téged. Mi a feladatod?
–Miből gondolod, hogy pont neked elmondanám?
–Sejtettem, hogy nem fogod elmondani. De nézzük csak, ki van jobb helyzetben! Hárman vagyunk itt a Menny Társaságából. Te pedig egyedül. Az elődeiddel a múlt héten végeztünk. Nem volt nehéz dolgunk. Ha nem vigyázol, úgy végzed, mint ők.
–De most egyedül vagy - mondta Aventurin, s a pisztolyt László halántékának szegezte. Pierre észrevette, s hirtelen hátrafordult.
–Azonnal hagyjátok abba! - mondta, s kiverte a lány kezéből a fegyvert. - A Viperákon belül nem lehet viszály. Jó lesz, ha mindketten az eszetekbe vésitek. Főleg te, László. Épp elég volt, amit múlt héten csináltál.
–Miért, mit csinált? - kérdezte tettetett kíváncsisággal Aventurin.
–Két remek emberünkkel veszett össze, s egyszerűen lelőtte őket.
–Ezért máris halált érdemelsz. - súgta a lány László fülébe. A férfi továbbra is csak vigyorgott.
A két ember minden bizonyára a Pokol Társaságához tartozott. Tehát a Menny végzett a megfigyelőkkel.
Az út további részében nem szóltak egymáshoz. Pierre jól vezetett. Hamarosan egy kis mellékutcába értek. A két oldalon egyszerű szegényházak álltak. Pierre az egyik felhajtóján állt meg.
–Itt lakik az első célpont. Kétezer euroval tartozik. Már két hete ígéri, hogy összeszedi a pénzt. Ha nála van, hozd el. Ha nincs, nyírd ki a pasast! - adta ki az utasítást.
Aventurin kiszállt a kocsiból. Odament a bejárati ajtóhoz. Csöngetett és várt. Senki nem jött ki.
–Lehet, hogy számított ránk? - kérdezte a lány. László vállat vont, majd elővette a pisztolyát és kétszer a zárba lőtt.
–Ja, így is lehet - mondta a lány, s mivel László előre engedte, belökte az ajtót. A lakás fel volt forgatva. Óriási rendetlenséget találtak odabent, de - az ágyon heverésző macska kivételével - egy teremtett lélek sem volt a házban. Pierre csalódottan tette el a pisztolyát. László káromkodott.
–A francba. Már megint előbb értek ide - mondta.
–Kik? - kérdezte Aventurin.
–A Vörös Villám - válaszolt a férfi.
–Milyen Vörös Villám? - értetlenkedett Aventurin.
–Egy másik banda - magyarázta Pierre - Nem ez az első eset, hogy kifosztják a házat, amelyikben a mi ügyfelünk lakik
–Most mi a teendő? - kérdezte a lány. László intett, hogy menjenek vissza a kocsihoz. Mikor mindhárman kiértek az ajtón, Aventurinnak valami szemet szúrt.
–Az hogy lehet, hogy zárva volt az ajtó?
A két férfi összenézett. Bentről halk csipogás, majd egy hosszabb fütyülés hallatszott.
A robbanás nem csak a házat, de a kocsit is a levegőbe röpítette. Aventurin az aszfalton ért földet. Kísérői, aki előzőleg a kocsinál álltak, kissé távolabb landoltak.
–Nem esett bajod? - hallotta Aventurin Pierre hangját.
–Egyben vagyok - nyögte a lány, miközben megpróbált föltápászkodni az aszfaltról. A környéken máris kisebb tömeg gyűlt össze.
László, akinek szemmel láthatóan semmi baja sem esett, odament segíteni a lánynak.
–A valódi nevem Farkas - mondta. A hangja sokkal barátságosabban csengett, mint eddig.
–Az enyém Aventurin - mutatkozott be a lány.
