10. fejezet
–Most hogyan tovább? - kérdezte Pierre, látva, hogy a két “fiatal” így összebarátkozott. A kocsi tizenöt méterrel arrébb, fejjel lefelé állt. Az utcát mostanra kíváncsiskodók hada lepte meg. A ház romjai még mindig égtek, csakúgy, mint az erősen megrongálódott szomszédos házak is.
–Talán vissza kellene mennünk a gyárba - javasolta Aventurin, miközben igyekezett lesöpörni magáról a port és a hamut.
–És mégis, hogyan? - kérdezte Farkas - Több, mint tíz kilométerre vagyunk hazulról.
–Itt semmiképpen sem maradhatunk - jegyezte meg Pierre.
–Miért nem? - kérdezte kórusban a másik kettő.
–Mert mindhármunkat körözik. - mondta a férfi. A tömeg túloldalán három rendőrautó, két tűzoltókocsi és egy mentő állt meg. Először a rendőrök értek a fáklyaként égő ház körül kialakult félkör alakú tisztásra. A három Vipera az ellenkező irányba futni kezdett. Először igyekeztek elvegyülni a tömegben, de az inkább megnyílt előttük. Azzal is feltűnőek voltak, hogy elfelé rohannak a tűztől, mikor mindenki más csak állt és bámult.
Szerencséjükre senki sem követte őket. Három sarokkal odébb megálltak, hogy végre kifújhassák magukat. Pierre a térdére támaszkodott és alig kapott levegőt, a másik kettő viszont jobban bírta.
–Na jó. - mondta Pierre, mikor úgy egy perc múlva lélegzethez jutott - Merre tovább?
Aventurin Farkasra nézett. A férfi épp olyan tanácstalan volt, mint ő.
–A kocsi lopott volt? - kérdezte Aventurin.
–Nem. De a rendszám hamis - válaszolt Farkas.
–Akkor jó. Lehet, hogy lenyomozzák.
–Merre tovább? - ismételte Pierre.
–Talán próbáljunk meg hazamenni - vetette fel Farkas.
–Gyalog? - vágta rá a logikus kérdést Pierre.
–Naná, majd fogunk egy Taxit. - mondta erre Farkas - Úgy legalább hamarabb lebukhatunk.
Jobb híján tényleg gyalog indultak útnak. Aventurin nem ismerte a várost, így a kísérői vezették.
Úgy egy órája rótták az utcákat, mikor egy autó fékezett le mellettük.
–Végre megvagytok! - szólította meg őket a sofőr. - Félóránként jelentkeznetek kéne a rádión! Hol a kocsi?
Farkas elmesélte a robbanás történetét. Akkor a készülékeik is tönkrementek. Francois - mert ő volt a sofőr - jobban aggódott az autó, mint az újonc sorsa miatt. Még vitatkoztak egy darabig, aztán az ő kocsijával mentek vissza. Farkas beütötte a kódot, s a lézer átengedte őket.
Gábor nagyon is elégedetlen volt. Nemcsak, hogy a pénzt nem szerezték meg, de még egy értékes autó is odaveszett.
Aventurin nem volt ott, mikor közölték a Viperák vezérével a rosszhírt. Épp a szobájában ült, amit ideiglenes szállásként kiutaltak neki a társasházban. Még az este Gábor magához hívatta őt.
–Nincs valami jókedvében - jegyezte meg Pierre. Őt küldték a lányért.
–Én mire számíthatok? - kérdezte a lány. Pierre baljósan megcsóválta a fejét.
Gábor dolgozószobájába léptek be. A férfi éppen szivarra gyújtott. Rámutatott az előtte lévő székre. Aventurin leült rá, Pierre pedig kiment a szobából.
Gábor hosszasan töprengve nézte a lányt.
–Emlékszel még, mit mondtam neked, mikor a repülőn találkoztunk?
A lány bizonytalanul bólintott.
–Azt mondtam, néhány napot is elég eltöltened Párizsban ahhoz, hogy koporsóban hagyd el az országot.
Aventurin közbe akart szólni, de Gábor már folytatta is.
–A vizsgán megbuktál és a kifogásaidat nem akarom hallani. Ez azt jelenti, hogy - mivel a titkaink nem kerülhetnek ki innen - a legegyszerűbb módon elhallgattatunk. Pierre! - szólt ki hangosabban, mire a férfi visszajött, immár harmadmagával. Gábor intett, s az egyik a lány mellé lépett. Aventurintól elvették a fegyverét, és az udvarra kísérték. A lány egész úton nem szólt egy szót sem, nem is ellenkezett. De mikor leértek, már támadott is. Egy pillanat alatt lefegyverezte ellenfeleit, akik meglepetésükben még a pisztolyt kibiztosítani is elfelejtették.
Aventurin futott. Ugyanarra, mint előző szökése alkalmával. A falon átjutott, s most az árkot is átugrotta. Ide már nem bírták követni. Első útja egy nyilvános telefonhoz vezetett. Egyből tárcsázta a rendőrségi számot. A kagyló búgott. Aventurin lecsapta. Még nem volt biztos benne, hogy mit fog mondani. Kis idő múltán újra tárcsázott.
A lány számára túl hamar vették fel a vonal túlsó végén. Egy férfihang mutatkozott be.
–Fontos információim vannak a rendőrség számára. - mondta. A nevét nem említette meg.
–Hallgatom. - szólt fásultan a hang.
–A Viperákról van szó.
–Értem. Várjon egy pillanatot. - szünet következett, mialatt a férfi valószínűleg lefogta a kagylót. Mindössze néhány másodperc telt el így. Utána egy másik férfi szólt bele.
–Itt a rendőrkapitány beszél. Ha jól értem, tud nekünk mondani valamit egy hírhedt drogos bandáról.
–Pontosan. A vezérük nevét és a címüket meg tudom mondani.
–Honnan értesült róla? - kérdezte döbbenten a kapitány. - Mi már évek óta keressük őket, de még sehova sem jutottunk.
–Nézze, nincs sok időm. A Viperák vezérének neve Ónodi Gábor. Legalább is jelenleg ezt az álnevet használja. A címük pedig… - Aventurin bemondta a pontos címet, majd lecsapta a kagylót.
Másnap délelőtt a rendőrség száz kommandóssal és húsz kocsival körülvette a gyárépületet. Rövid tűzharc után a Viperák minden tagja bilinccsel a csuklóján jutott ki az épületből.
Aventurin is ott volt, a parkolóban megbújva nézte, hogyan fogják el az ötven tagú bandát. Nem érzett semmit. Ez csak egy feladat volt, amit sikerült végrehajtania. Igazából egy embernek kellett bűnhődnie a Viperák közül. A többi a rendőrség dolga.
Farkas utoljára maradt. Ő továbbra is ellenállt, nem bírták elfogni. Végül egy jól irányzott golyó terítette le, amely a szívébe fúródott.
A java azonban még hátra volt. A feladat értelmében Aventurinnak a Viperák vezetőjét el kellett fognia és a Bázisra vinnie. Ez viszont most már nehezebbnek bizonyult, mint eddig. Gábort a börtönből kellett kihoznia ahhoz, hogy a Pokol Társaságához vihesse. De hogyan?
Egyetlen megoldás jöhetett szóba: meg kellett szöktetnie a férfit.
Már másnap megkezdődtek a tárgyalások. Aventurin napszemüvegben és parókában végigülte a másfél órát, melyen az egyik drogdílert állították elő. Még nem született ítélet. Gábor első tárgyalását egy hét múlvára írták ki. Addig Aventurin ismét szobát foglaltatott a La Lueur Des Étoiles-ban, bár a bíróságra minden nap bejárt. A férfit, akit első nap látott, életfogytiglani fegyházra ítélték. A lánynak volt alkalma ott lenni egy nőnek, egy másik férfinak, és végül Pierre-nek a tárgyalásán is.
Szerdán végre sor került Gáborra. A bandavezért megbilincselve hozták be, csakúgy, mint mindenki mást. Úgy tűnt, eddig is nagyon megviselte őt a börtön.
Gábor remegve állt az ítélőszék előtt. Mikor a bíró és mindannyian leültek, arca holtsápadtra vált. A terem tele volt. Úgy tűnt, mindenki kíváncsi a hírhedt bandavezér további sorsára. Életfogytiglani börtön, vagy a kedvéért még a halálbüntetést is visszaállítják…
Mindössze három tanút hallgattak ki. Olyan családok szülői voltak, amelyekben a gyerek a Viperák miatt vált drogossá. Mindannyian határtalan gyűlölettel néztek a férfi szemébe.
Aventurin az egyik hátsó sorban ült, rögtön a folyosó mellett. A tárgyalás nem tartott soká. Mikor a bíróság visszavonult ítélethozatalra, a teremben zúgolódás támadt. Nem is egy ember szitkozódva kiabált Gábor felé, mások a mellettük ülőkkel beszélgettek. Az őrök sem bírták lecsendesíteni a hangzavart.
Csak Aventurin maradt néma. Szeretett volna odamenni a vádlotthoz, megnyugtatni, hogy úgyis kihozza őt innen, de ez jelen esetben nem volt valami jó ötlet. Csak ült, és észre sem vette, mikor a bíróság újra bejött.
–Álljanak fel! - mondta parancsolóan egy férfihang. Mindenki felállt a padsorok között. Gábor most már falfehér volt, és úgy remegett, mintha ráznák.
A bíró figyelmesen újra végigolvasta a kezében lévő papírt, majd az orra hegyére tolta a szemüvegét.
–A bíróság első fokon meghozta az ítéletét. Ónodi Gábort az ellene felhozott vádpontokban bűnösnek találtuk. A büntetése életfogytiglani fegyház. - a bíró itt szünetet tartott. Gábor térdei felmondták a szolgálatot, s a férfi a székre rogyott. A bíró felvonta szemöldökét, de nem tett megjegyzést. Helyette az ügyvédhez és az ügyészhez fordult. - A fellebbezést legkésőbb nyolc napon belül nyújtsák be. A tárgyalást berekesztem. - azzal a bíró három kalapácsütéssel lezárta a tárgyalást.
A férfit elvezették. A gyűlölködő tömeg a rabkocsiig kísérte őt.
Aventurin még kitudakolta, hogy hová viszik a férfit, majd visszament a szállodába. Másnap reggel a fegyház felé vette az irányt. A szokásos álcázási kellékeivel felszerelkezve taxit hívott, de két sarokkal előrébb kitetette magát.
A fegyházat XIV. Lajosról nevezték el. Ha tábla nem is hirdette volna, akkor is lerí az épületről, hogy itt rabok laknak. Mind a négy emeleten szűk, rácsos ablakok voltak, amelyek - kissé előnytelenül - az utcára néztek. A kerítést négy méter magas sima betonfal alkotta, a tetején csavart szögesdróttal. A kapu tömör vasból készült, a személyi bejáratot pedig sorompó zárta el. Mellette négy őr posztolt.
Fél óra múltán Aventurin bejutott, és sikerült elintéznie, hogy beszélhessen Gáborral. A férfi nem tudta mire vélni a dolgot. A volt felesége nem jöhetett el, hiszen őt nem is értesítették a letartóztatásáról. Persze a TV-ben benne volt, de az arcát végig takarták, s Liza nem tudhatta, hogy mivel foglalkozik exférje.
Igencsak meglepődött, mikor Aventurin lépett be a szobába. Ez volt az egyetlen hely, ahol a rabok látogatókat fogadhattak. Odabent nem volt senki rajtuk kívül, de az egyik falat üveg alkotta. Kint három őr állt.
Aventurin levette a napszemüvegét. Mikor Gábor felismerte, kis híján rátámadott. Mivel ezt nem tehette meg, dühösen méregette a lányt. Pár perc múltán végre megszólalt.
–Ez szép. - mondta, mintegy köszönés helyett. – Befurakodsz közénk, aztán elárulsz és börtönbe juttatsz, és a végén még van képed idemerészkedni?
Aventurin időközben szétnézett, hogy van-e a szobában mikrofon. A falak teljesen simák voltak, s az asztal alá sem helyeztek semmiféle poloskát. A férfi még folytatni akarta a szidalmakat, de a pulykaméregtől elakadta a szava. A lány, mikor látta, hogy Gábor egy időre befejezte, nyugodt hangon megszólalt.
–Nézd, azért vagyok itt, hogy kivigyelek.
–Micsoda? - képedt el Gábor.
–Én sem pont így terveztem, de miután ki akartál végeztetni, nem volt más választásom. Pillanatnyilag ez tűnt a legkézenfekvőbb megoldásnak. Bár a feladat további részét megnehezítik ezek a rácsok, de sikerülnie kell. Kellesz nekünk. Jut eszembe: miért nem te magad lőttél le?
Gábor keserűen elmosolyodott.
–Te mondtad, hogyha meg kellene ölnünk, akkor én tenném. Csak ezért. Tagadásból. De kik azok a “nekünk”? A Vörös Villámhoz tartozol? - gyanakodott a férfi.
Aventurin nevetett.
–A Vörös Villámhoz? Távolról sem. Csak egy másik csoporthoz, amelyiknek két tagja meghalt nálatok. Ez megbocsájthatatlan bűn, de a rendőrök már elintézték helyettem a bosszút. Az illető halott.
–Várjunk csak: Lászlóról beszélsz?
–Igen, pontosan róla. De ne aggódj, neked nem esik majd bántódásod. Csatlakozhatsz hozzánk.
–Mégis, kik vagytok?
–Hamarosan megtudod. De addig is együtt kell működnöd. Péntekig igyekezz magánzárkába kerülni, és tegyél ki bármilyen ruhadarabot az ablakodba. Úgy könnyebben rád akadunk. Éjfélkor megszöktetlek.
A szökési tervet gyorsan megbeszélték. Gábor jobb híján beletörődött, hogy ugyanaz a “gyönge nő” fogja kiszabadítani, aki bejuttatta. Miután elváltak, Aventurin visszament a szállodába.
A péntek hamarosan elérkezett. Éjjel tizenegykor Aventurin a börtön előtt fékezett le a Pokol Társaságának egyik kocsijával.
A második emeleten az egyik ablak rácsára rá volt kötve egy kendő. Már tudta, hol van Gábor.
Mikor a lány kiszállt, két másik férfi követte. Ők is a Pokol Társaságának tagjai voltak. Két harcos: Ón - a magasabbik sötét hajú, és Réz, a vörös, alacsonyabb férfi. Aventurin még előző nap hívta fel Aranyt, s kérte, hogy küldjön erősítést. A férfi, kelletlenül bár, de beleegyezett.
A férfiak gyorsan felmérték a terepet, majd mindhárman visszaültek az autóba. Odabent megbeszélték a stratégiát, majd éjfél előtt öt perccel kiszálltak és a két harcos a személyi bejárat felé vette az irányt. Aventurin az épület tövében bújt el.
Éppen őrségváltáshoz készültek. Az őrök, akik még odabent voltak, mindannyian várták már, hogy a nyolc órás műszak végre véget érjen. Egészen sima napjuk volt: senki nem próbálkozott szökéssel, nem volt verekedés, és csak egy embert kellett magánzárkába dugniuk. Gábort. A férfi természetesen ébren volt. A tízórai villanyoltáskor lefeküdt az ágyára és úgy tett, mintha aludna. Eközben feszülten várta, hogy kiszabadítsák.
Réz és Ón bementek az épületbe. Csak két őr volt a helyén, ők megpróbálták feltartóztatni a betolakodókat, de kevés sikerrel - még a riasztógombot sem tudták megnyomni, s a kábítólövedék máris eltalálta őket.
A harcosok egyetlen célja a zavarkeltés volt. Aventurin csak a riasztó megszólalására várt. Nem kellett csalódnia - két percen belül éles vinnyogás verte fel az épületet. Kigyulladtak a lámpák. Az őrök közül többen, mintha álomból ébredtek volna, meglepetten álltak a tények előtt: valaki behatolt az épületbe.
Réz és Ón valójában nem tették be a lábukat, csak egy ablakot törtek be a belső udvaron, aztán villámgyorsan kiiszkoltak az utcára. Beugrottak az autóba, s el is hajtottak - az utca végén álltak meg vele. Járó motorral várták a lányt és a szökevényt.
Aventurin, miután meghallotta a riasztót, macskaügyességgel felmászott, egyenesen Gábor ablakához. Kivette a zsebéből a csavarlazítót, és egykettőre kiszedte a rácsot a helyéről - meglepő módon az nem volt valami jól rögzítve. Gábor elképedve figyelte az ügyködését, majd, miután kissé magához tért, kinyitotta az ablakot. A folyosón az ajtónál álló őr valószínűleg elhagyta a posztját, mert akkor sem rontott be a cellába, mikor Aventurin elejtette a rácsot és az hangos csörömpöléssel a járdára esett. A férfi néhány ügyetlen tornamutatvánnyal kimászott a szűk nyíláson, s követte szabadítóját lefelé. A döbbenettől - vagy az örömtől? - még mindig nem jutott szóhoz.
Beletelt néhány másodpercbe, mire odabent észrevették a szökést. Addigra Gábor és Aventurin a kocsiban ültek. Ón egyáltalán nem sietősen hajtotta az autót, nehogy feltűnést keltsenek. Gábor ekkor végre Aventurinhoz fordult. A lány meg sem várta, míg a férfi megszólal.
–Már megmondtam egy párszor: kellesz nekünk. - épp altatót szívott fel egy tűbe.
–Mi az? - kérdezte gyanakodva Gábor, de már nem kapott választ. A lány villámgyorsan beadta neki az injekciót, s így a férfi hosszan tartó, mély álomba zuhant.
Aventurin kényelmesen hátradőlt a hátsó ülésen.
–Már csak haza kell érnünk, igaz? - kérdezte. Ón bólintott.
–Hosszú az út. - tette hozzá Réz.
–Csak azt ne mondd, hogy kocsival megyünk Magyarországra!? - mondta Ón döbbenten.
–Tudsz jobbat? - kérdezett vissza Réz - Nem szállhatunk repülőre… vele. - jegyezte meg Gáborra célozva. A férfi az igazak álmát aludta - és fogja is, még legalább egy évig.
