HomeGalleryGy.I.K.KeresésRegisztrációTaglistaCsoportokBelépés

Share | 
 

 3. fejezet

Go down 
SzerzőÜzenet
Agatha Ravenna Moon
A billentyű ördöge
A billentyű ördöge
avatar

Female
Hozzászólások száma : 769
Age : 32
Registration date : 2007. Jul. 27.

TémanyitásTárgy: 3. fejezet   Pént. Aug. 14, 2009 6:54 pm

3. fejezet

Kylie

A szobámba zárkózva legalább megvan az a hamis biztonságérzetem, hogy itt nem zavarhat senki. Persze Erica házában egyáltalán nem kellene biztonságban éreznem magam, de akkor beleőrülnék ebbe a szép új életbe. Szerencsére itt csak Robert szokott felkeresni, vadászni is kizárólag vele járok, és a napi egy-két pillanatnyi találkozás a mesteremmel még kibírható, akkor is, ha utána perceken keresztül járkálok fel-alá a szobámban, hogy valamelyest megnyugtassam magam. Már egy hónapja élek így, és nem hiszem, hogy ez változni fog valaha is.
Képtelen vagyok belemerülni a kezemben tartott könyvbe. Tévé természetesen nincs a házban se, százéves vámpíroknak nincs szükségük rá, pedig talán jobban lefoglalná a gondolataimat, mint néhány értelmetlenül összehányt betű. Igazság szerint fogalmam sincs, hogy mit olvasok. A gondolataim még mindig Sarah körül járnak. Hogy halhatott meg csak így, ilyen értelmetlenül? Ő volt az, aki mindig vigyázott rám, a nővérkém volt, anyám helyett is anyám. És nincs többé. Mennyire más lenne, ha most is itt volna mellettem, ha hozzábújhatnék, amikor valami nem úgy történik, ahogy vártam, elsöpörhetné az éjszaka árnyait néhány kedves szóvá… de megfordult a világ a tengelye körül, és az éjszaka rémálomképei váltak valóra, mi több, én is egy lettem közülük. Sarah pedig, ha itt is lenne, sem tudhatna segíteni.
Hirtelen kopogtatásra kapom fel a fejem. Eddig nem is tudatosult bennem Erica jelenléte, a gondolataim túlzottan lefoglaltak. Most is elszorul a torkom, ahogy megérzem, hogy ő áll az ajtóban, úgyhogy válaszolni is elfelejtek. Ő azonban nem zavartatja magát, belép a szobába.
- Elég volt a bujkálásból, Kylie. Egy hónapot kaptál, de most már ideje lesz elkezdenem komolyan foglalkozni veled.
- Nagyon jól megvagyok anélkül is, kösz – csúszik ki a számon. A szeme villanása jelzi, hogy nincs ínyére a válaszom, de a mosolya nem változik.
- Nem mondhatnám, hogy érdekel, hogy hogyan érzed jól magad. Az a dolgod, hogy tanulj, és minél jobb vámpírrá válj.
- Ne tégy úgy, mintha én akartam volna ezt az egészet! – csattanok fel, és felpattanok az ágyról. Csak egy-két centivel vagyok alacsonyabb Ericánál, ő mégis remekül képes kihasználni magasságbéli fölényét. Olyan lenézően tekint rám, hogy szinte összeroppanok a súlyától.
- Felőlem megdögölhettél volna, mégis eljöttél inkább. Megvolt a választásod, Kylie. Most már ne nyavalyogj!
Pedig kedvem lenne, és ez természetesen az arcomra van írva.
- Ezt nevezed te választásnak? – morgom az orrom alatt, de Erica úgy tesz, mintha nem hallaná. – Mit akarsz tőlem?
- Tudni akarom, mennyit fejlődtél.
- Semennyit – vonom meg a vállam.
- No lám, nélkülem nem boldogulsz… - olyan az arckifejezése, hogy legszívesebben megütném, de uralkodok magamon. – Mostantól nem úszol meg. Egy hónapot kaptál, pedig egyáltalán nem érdemelted meg. De gondolom, vadászni azért megtanultál.
Megforgatom a szemeimet.
- Kénytelen voltam, ha nem akartam éhen halni – a mondandója többi részére jobbnak látom nem válaszolni, talán túl sértő lenne.
- Remek. Látni akarom, hogy csinálod! – azzal meglök, és kifelé penderít a szobából. Egyáltalán nem vagyok éhes, ma már túl vagyok a vadászaton, és nincs kedvem újabb embert megölni. Abban sem vagyok biztos, hogy Erica el lesz ragadtatva a vadászati szokásaimtól. Egyáltalán, létezik bármi ezen a földön, amitől elragadtatott állapotba kerülne ez a szörnyeteg? Kelletlenül indulok el lefelé a lépcsőn.

Erica

Kylie, a saját szerencséjére néhány perc után megunja, hogy lökdösöm, úgyhogy magától is meggyorsítja a lépteit. Nem szólok többet, így is épp elég durcás. El tudom képzelni, hogy miért gyűlöl ennyire, de mint minden más, ez is hidegen hagy. Immár egy hónapja vámpír, és talán felébredtek már benne az ösztönök... bár lehet, hogy ezzel hiú reményeket táplálnék, feltéve, hogy tudnék egyáltalán reménykedni. A célom az, hogy ő se tudjon, de a szíve olyan hevesen ver most is, mint mikor legutóbb töltöttem vele több időt egy légtérben – az pedig az átváltozása napján volt. Kylie tehát, a jelek szerint nem tudja, milyen az, amikor egy vámpír nem érez. Ideje lenne megtanítanom rá, ha nem megy neki ösztönösen, de ma egy fokkal könnyebb leckével fogjuk kezdeni. Nem is annyira lecke lesz ez, mint inkább vizsga: kíváncsi vagyok, hogy mire képes, egyelőre abban, amit tud: a vadászatban.
A város egy külső pontján állok meg végül, és velem együtt kis tanítványom is megtorpan. Egyetlen halandó jár erre, egy negyvenes, jó küllemű férfi. Tehát nincs választás.
- Azt ott! Látni akarom, hogy ölöd meg – suttogom a kislánynak. Kylie előbb megrémül egy pillanatra, tisztán látom a szemében, és ha ez nem lenne elég, az érzelmeinek árnyéka is eljut hozzám, csak épp nincs rám semmiféle hatással.
Becsületére legyen mondva, már meg sem próbál vitatkozni. Ezek szerint belátta, hogy az égvilágon semmi értelme. Kis habozás után bólint, és szó nélkül elindul a férfi felé. Az árnyékból figyelem az ügyködését.
Kylie a jelek szerint nem szívbajos. Mikor a férfi észreveszi, összerezzen, de innen is látom, hogy csak megjátssza az ijedtséget. Néhány szót vált leendő áldozatával, majd a nyakába kapaszkodva öleli át a férfit, akinek arcán immár üdvözült mosoly játszik. Meg kell hagyni, a tanítványom igencsak csinos kislány, és mivel tizenhét évesen lett vámpír, már majdnem érett nőnek számít. Ennek ellenére a férfi igencsak pedofil a maga negyven évével.
De a következő pillanatban már vége is a játéknak. Kár, elnéztem volna még a műsort. Kylie a halandó nyakába harap, és amilyen gyorsan csak tud, végez vele. A hullát a földre ejti. Végig figyelem a szívét, de az nem változik. Az érzelmek nélküli világ épp oly idegen számára, mint számomra az érzések. Megvonom a vállam, és mielőtt még odaérne hozzám, kilépek az árnyékból.
- Elégedett vagy? – előzi meg a véleménynyilvánításomat. A hangja ismét vérlázítóan szemtelen, de nem tud felhúzni vele. Jelen pillanatban nem is érdekel.
- Nem mondanám – legyintek. – Most én vadászom, és te figyelsz! – utasítom, azzal elindulok, egy népesebb parkot keresve.

Kylie

Fogalmam sincs, hogy mit vár el tőlem ez a perszóna, de nem életcélom a kedvében járni. Akkor lennék a legboldogabb, ha egyszer és mindörökre békén hagyna, de tudom, erre reményem sem lehet. Elindul előttem, én pedig kelletlenül követem, de nem maradok le tőle. Nincs sok kedvem csevegni vele, a szemtelenség pedig nem kifizetődő, úgyhogy inkább csendben maradok továbbra is. Ha jól sejtem, most megláthatom, hogy hogyan vadászik egy profi. Ki tudja, talán még egy-két trükköt is elleshetek tőle, amiket Robert nem mutatott meg. Azt viszont eszem ágában sincs kérni, hogy tanítson.
Egy parkban állunk meg, magasra nőtt fák között. Az egyik padon egy fiatal fiú ül, a telefonjával játszik, de gyakran fel-felpillant, mintha várna valakit, vagy valakiket... Erica rám pillant, mintha azt mondaná, várjak itt. Rendben, ha ez minden vágya... a fák árnyékában nem hiszem, hogy bárki erre járó halandó észrevenne, a padon ücsörgő fiú pedig inkább háttal, mint oldalt ül, úgyhogy ez a veszély is kiiktatva.
Erica a következő pillanatban megjelenik mellette. Olyan gyorsan mozgott, hogy én is alig tudtam szemmel követni, tehát a fiú ijedtségén nem csodálkozhatok.
- Hello… a szívbajt hoztad rám – hallom a fiú szavait. Nem lehet több húsz évesnél, Ericának ideális kor. Ha nekem is engedi, hogy saját magam válasszak, meglehet, most elégedettebb lenne az eredmény.
- Bocs, nem akartalak megijeszteni – válaszol a mesterem. A szavak akaratlanul is eszembe juttatnak egy egy hónappal ezelőtti esetet, de most nem akarok erre gondolni. Várom a további fejleményeket. – Vársz valakit? – érdeklődik annyira lehalkítva a hangját, hogy alig hallom innen. Közelebb lopódzni veszélyes lenne, úgyhogy inkább fülelek. A fiú, sajnos ösztönösen halkan válaszol.
- A haverokat. Bulizni megyünk, bejárjuk a város diszkóit. Nincs kedved velünk tartani? – kérdi őszinte kedvességgel a hangjában. Valami azt súgja, hogy fel akarja csípni Ericát… én pedig kezdek kíváncsi lenni a továbbiakra.
- Miért is ne? – kérdez vissza Erica, és a srác mellé telepszik a padra. Néhány szót váltanak még, de nem hallom tökéletesen, pedig igencsak kiélesedett a hallásom. A következő pillanatban a srác keze már Erica szájánál jár, én pedig biztos vagyok benne, hogy nem az ifjú akarta. A sejtésem beválik: a mesterem beleharap a halandó csuklójába. Szóval most kezdődik a valódi műsor?
Nem is kell csalódnom. A fiúcska segítségért kezd kiáltani, mire Erica befogja a száját, majd immár a nyakán kezdi el a vérszívást. Váóh. Most igazán le vagyok nyűgözve. Fogalmam sincs, hogy mit van olyan nagyra magával. Az biztos, hogy igyekszik minél nagyobb fájdalmat okozni szerencsétlennek, de azt még ő sem gondolhatja komolyan, hogy ezt át akarom venni tőle.
Csak néhány percig tart az egész, mialatt, bár figyelnem kellene, igyekszem nem odanézni. Az efféle brutalitás mindig is nagyon távol állt tőlem, úgyhogy tán nem csoda, hogy most, vámpírként is undorít.
Ahogy Erica visszafelé jön, látom rajta, hogy egyáltalán nem ezt várta volna el tőlem. Hát akkor mit? Hogy élvezettel csorgatom a nyálam, míg ő eszik? Vagy hogy csatlakoztam volna? De végül csak egy rövid megjegyzést fűz a dologhoz.
- Azt hiszem, mindketten levontuk a következtetést – biccent felém fensőbbségesen, és egyenesen hazafelé indul. Megsemmisülten követem.

Erica

Nem is vártam mást Kylie-tól, de mégis így, hogy a gyanúm beigazolódott, új helyzetet teremt. Mi van, ha nem is ő az, akit kerestem? Tévedtem volna, amikor tanítványomnak választottam? Hiába, már nincs visszaút, vámpír lett, és biztos vagyok benne, hogy Robert nem állna többé szóba velem, ha megölném… Az viszont előfordulhat, hogy ha nem kívánnák vesződni vele, megtenné ő – csak a büszkeségem, makacsságom nem engedi, hogy ilyen gyorsan feladjam, és meg se kíséreljem kinevelni Kylie-ból azt a vámpírt, aki a társam lehet a közelgő háborúban. A háborúban, ami immár jóformán csak rajta múlik. Én felkészültem, és abban is biztos vagyok, hogy a harmadik vámpír, aki csatlakozni fog hozzánk, ha eljön az ideje, szintén készen áll. Kylie viszont még mindig egy halandó szintjén van.
Talán ha többet foglalkozom vele az első hónapjában… de hisz akkor gyűlölt, és meglehet, még most is gyűlöl, még most sem akar majd tanulni tőlem. Nos, engem viszont, jó szokásom szerint most sem érdekel, hogy drága kis tanítványom mit akar és mit nem. Úgyis azt teszi, amit mondok neki. Kénytelen lesz.

_________________
"Hogyha kell egy tánc, mostantól megmondom, kivel, tőlem függ most már a táncrend, én választok már zenét!"
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Agatha Ravenna Moon
A billentyű ördöge
A billentyű ördöge
avatar

Female
Hozzászólások száma : 769
Age : 32
Registration date : 2007. Jul. 27.

TémanyitásTárgy: Re: 3. fejezet   Pént. Aug. 14, 2009 6:55 pm

Robert

Már bevallhatom, hogy túlzottan aggódtam Kylie-ért. A kislány, amint hazaér, egyáltalán nem tűnik úgy, mintha Erica kikészítette volna, sőt, tán még használt is neki a kis séta. Azt azért megvárom, míg a tanítványom eltűnik a színről és felvonul a szobájába, így azonnal kellemesebbé válik a légkör a nappaliban. Rámosolygok a kislányra.
- Mit művelt veled ez a perszóna? – érdeklődöm.
- Semmit – vonja meg a vállát – Csak elvitt vadászni – magyarázza. Nagyon értetlen arcot vághatok, mire gyorsan hozzáteszi: - Gondolom, meg akarta mutatni, hogyan öl egy profi.
Lassan bólintok.
- Így már világos. És hogy tetszett a módszere?
- Egyáltalán nem – rázza meg a fejét, és lehuppan a fotelba. Olyan természetes könnyedséggel mozog, amikor Erica nincs jelen, hogy szinte sajnálom, hogy a tanítványom kikukkant a szobájából.
- Csatlakozhatom a bájcsevelyhez? – érdeklődik. Kylie megfeszül, egy szempillantás alatt eltűnik az a tüneményes kislány, aki az előbb ült itt, és egy haragos vámpír jelenik meg a helyén. – Nem szeretem, ha kibeszélnek a hátam mögött.
- Felőlem, gyere csak – vonom meg a vállam lemondóan. Erica ráérősen lesétál a lépcsőn. Már átöltözött, egy kényelmes toppot és egy testre feszülő nadrágot húzott, és mint mindig, most is feketét.
Kylie szemei körbefutnak a szobán, mintha menekülési útvonalat keresne. Felsóhajtok, talán jobb lett volna nem invitálni a tanítványomat, de jól tudom, hogy felesleges neki ellentmondani.
- Holnaptól elkezdődik az igazi taníttatásod, Kylie – ül le mellém Erica.
- Remek – húzza el a száját a kislány – Mire számíthatok?
- Ha nem fékezed a nyelved, hipóval mosom ki a szád – tájékoztatja a tanítványom, mire kap tőlem egy megrovó pillantást.
- Most mi rosszat mondtam? – vág fájdalmas fintort Kylie.
- A hanglejtéseddel vannak bajok – legyint Erica, de úgy tűnik, mára már kitombolta magát, nem ugrik a kislány nyakának. Csendben figyelem az újoncot: mintha tűz és jég vívna néma párbajt.
- Rendben – sóhajt fel Kylie. – Tehát miféle tanításra számíthatok holnaptól? – kérdezi immár udvariasnak szánt hangon. A halvány gúnyt remélhetőleg csak én érzem ki a szavaiból, s valóban, Erica immár sokkal készségesebben válaszol.
- Ma már megmutattam, hogyan kell érzelmek nélkül megölni valakit. Holnaptól megtanítalak rá, hogy hogyan kell nélkülük élni.
- És ha nem akarom megtanulni? – kérdezi Kylie, a hangja immár támadóvá válik, s a kislány felpattan a fotelből. – Miből gondolod, hogy én egyáltalán képes lennék rá?
- Biztos vagyok benne, hogy képes leszel rá. Épp ezért választottalak ki téged.
- Felejtsd el, és hagyj békén! – kiált fel, és elrobog a lépcső irányába. Erica arcán komolyan venném a csalódást, ha nem tudnám, hogy a körülményekhez képest játssza meg magát.
- Miért nem mondod el neki… - csóválom meg a fejem, miután Kylie-t már hallótávolságon kívül tudjuk. A jóslatra gondolok, amit nekem Erica már minden lelkesedésre képtelenül, de rendkívül céltudatosan mesélt el.
- Még nem készült fel rá.
- Ha tudná, sokkal könnyebb volna felkészíteni – vonom meg a vállamat, és én is felállok.
- Már itt is hagysz?
- Késő van, ideje aludni – foglalom össze a véleményemet. Semmi kedvem most több időt tölteni Erica társaságában. Az ablak felé pillantok, a keleti égboltot halvány derengés ragyogja be. Valójában még nagyon korán van lefeküdni, az emeletre felérve nem is a saját szobám felé tartok.
- Említettem, hogy nem szeretem, ha kibeszélnek a hátam mögött! – szól utánam a tanítványom, de nem mozdul el a kanapéról. Megvonom a vállamat.
- Nélkülem semmire nem mész Kylie-val – válaszolom.
- Hát ezt meg honnan veszed? – kacag fel éles hangon.
- Ha valaki nem csitítja le olykor, olyan hevesek maradnak az érzelmei, hogy soha nem fogod elérni a célod.
- Épp ebből fogja tudni, hogy az érzelmek csak fájdalmat okoznak – szögezi le ellentmondást nem tűrő hangon. Én azonban jó szokásom szerint most is ellentmondok.
- Így csak felhalmozódnak, és még nehezebb lesz megszabadulnia tőlük.
- Tisztázzunk valamit, Robert – emeli fel a hangját – Mellettem állsz ebben a harcban? – néz rám kérdőn. Ebben a pillanatban annyira hasonlít régi, szinte halandó önmagához, hogy még a haragom is elpárolog tőle.
- Szerinted itt lennék még, ha ellened játszanék? – sóhajtok fel. – Sosem értettem, hogy miért jó neked, ha nem érzel, ez a te dolgod, de ha már Kylie-nak is ez a sors jutott, igyekszem megkönnyíteni a dolgát, s ezzel egyúttal a tiédet is.
Erica arcán megjelenik egy mosoly, s bár ez is hűvös, mint a késő őszi szél, a hála egy halvány szikrája bújt meg benne.
Elfordulok tőle, s néhány lépés és két koppintás után belépek Kylie szobájába.

_________________
"Hogyha kell egy tánc, mostantól megmondom, kivel, tőlem függ most már a táncrend, én választok már zenét!"
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
3. fejezet
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Mesebirodalom :: Az Öröklét rabjai-
Ugrás: